Nyomkeresők nyomában [antikvár]

Előszó Nagyanyám, Károlyi Mária - arisztokrata származása ellenére - egyszerű asszony volt és szegény, mint a templom egere. Míg ősei, a Károlyi grófok a földjeikre telepítették le a zsidókat, addig nagyanyám - aki nem volt földbirtokos - mit tehetett? Ő a szívébe fogadta be őket. A Károlyi grófok nem teljesen önzetlenül telepítették le a zsidóságot. Károlyi Mária nem kívánt semmit viszonzásul: a szerződés vagy szövetség fogalmát csak a Bibliából ismerte. Ő egyszerűen csak úgy érezte jónak és méltónak a dolgot, hogy befogadja szívébe a zsidóságot. Mivel mindent, ami a szívében volt, át akart adni kisunokájának - aki én voltam -, Károlyi Mária úgy tartotta jónak és méltónak, hogy bizonyos történeteket - az ő idejéből - újra és újra előadjon: - És vitték a zsidókat láttam én is az utcán Tudod, kincsem? Csak úgy vitték őket - mesélte apró, rémült unokájának. - Anyu nem sajnálja ezt a gyereket? - szólt apám. Nem látja, hogy éjjel nem alszik, migrén gyötri, verejtékben úszik? De Nagyanyám, Károlyi Mária csak mondta, mondta tovább: - Tudod, kincsem? És akkor vitték, elvitték elégették őket. - Anyu megőrült? - szólt apám. Mit mesél a gyereknek? Hisz még a zsidók sem mondják el mindig a sajátjaiknak. De Károlyi Mária mesélt tovább, nem gondolva sem migrénre, sem szorongásra. Ha a gyermek álmában felzokogott, elmesélt egy történetet Józsefről, Dánielről vagy Dávid királyról. Károlyi Mária sírja kissé besüppedt már és csak ritkán látni rajta friss virágokat. Unokája távoli vidékek temetőit járja: olyanokat, ahol virág helyett kavicsok emlékeznek. Düledezett sírkövek betűit fejtegeti és elmélkedik azokon. Neveket keres, dátumokon töpreng, jegyzeteket készít. Nem ez a hivatása ugyan, de: így tartja jónak és méltónak Keresztényként, „térlakónak" született emberként azonosulni a kronosz lakóival. Azok múltjával - az ígérettel, harccal, szenvedéssel -, és azok jövőjével: az élettel és reménnyel. A szerző