Szörnyeteg vagy példakép? [antikvár]

Bevezető Képzelje el, hogy 1936 nyarát írjuk, és Németországban tölti a mézesheteit. A nap hétágra süt, az emberek barátságosak - az élet szép. Délnek tart a Rajna-vidéken, megcsodálva a kastélyait, szőlőskertjeit, és elbűvölve figyeli, ahogy az óriási, áruval megpakolt uszályok lassan araszolnak felfelé a folyón. Most épp Frankfurtba érkezett. Az előbb parkolta le az autóját, melyen jól kivehető a brit felségjelzés, és azon van, hogy bejárja a várost, Európa középkori építészetének egyik gyöngyszemét. Egyszer csak, szinte a semmiből, egy zsidónak tűnő asszony bukkan fel, és önhöz lép. Sugárzik róla az aggodalom, egy sánta, ortopéd cipős kislány kezét szorongatja. Minden aggasztó szóbeszéd, amit a nácikról hallott - a zsidók üldözése, az eutanázia, a tárgyalás nélküli kínzások és bebörtön-zések tükröződik ennek a kétségbeesett anyának az arcán. Látta a brit matricát az autón, és könyörög, hogy vigye magával a lányát Angliába. Mit tenne? Szörnyülködve elfordulna, és otthagyná? Együttérezne vele, de megmondaná neki, hogy semmit sem tehet? Vagy magával vinné biztonságos helyre a gyermeket? Ezt a megtörtént esetet egy angol pár lányától hallottam először, miközben limonádét szürcsölve üldögéltünk csöndes cambridge-i kertjében egy forró délutánon. Amikor Alice megmutatta nekem a mosolygó Gretát, ahogy a karjában tartotta őt kisbaba korában, ezzel is igazolva ennek a történetnek a rendkívüli és boldog végkimenetelét, megpróbáltam a szülei helyébe képzelni magam. Vajon hogy reagáltam volna, ha ugyanebbe a szituációba kerülök? Csak másodpercekig tartott, hogy arra jussak,