Zarándokút a szenthelyekre [antikvár]

A SZENTATYA „Rómában, Szent Péternél, január hó hatodikán, Vízkereszt ünnepén, az ezerkilencszázharmincharmadik évben", pápasága tizenegyedik évében kiadott „Quod nuper" kezdetű jubileumi bullájával rendkívüli szentévet és nagy jubileumot hirdetett, az emberi nem megváltásának tizenkilenc évszázados fordulója alkalmából. Őszentsége bullája elmondja, hogy ha mindjárt ennek az eseménynek pontos esztendeje történelmileg nincs is teljesen tisztázva, magában a tény vagy jobban mondva a csodálatos események sorozata olyan fontos és jelentőségteljes, hogy nem lehet mellettük megemlékezés nélkül elmenni. Azok az isteni ajándékok, amelyeket mindnyájan élvezünk és amelyekre büszkék vagyunk: a szent Eucharistia alapítása az Úr Vacsorájában, Jézus Krisztus kínszenvedése és halála, csodálatos feltámadása, az apostoloknak adott hatalom, hogy megbocsássák a bűnöket, a Péterre és utódaira ruházott kormányzói főhatalom: a primátus és végezetül az Úr mennybemenetele, a Szentlélek leszállása és az Evangéliumnak első és győzedelmes hirdetése az apostolok által. „Kedves Fiaim, - írja a Szentatya, - melyik centenárium lehetne szentebb és méltóbb arra, hogy megünnepeljük?" Felhívja a Szentatya a híveket, hogy a legnagyobb gonddal újítsák meg magukat a bűnbánat szentségében és éljenek az élet kenyerével, ne csak a húsvéti időben, hanem mentül gyakrabban és minél nagyobb áhítattal, különösen a Szentév folyamán és nagypénteken különösen merüljenek bele az Úr szenvedésének titkaiba. Mivel továbbá a teljes búcsú, amelyet őszentsége erre a Szentévre engedélyezett, csak Rómában lesz elnyerhető, szeretettel hívja az egész keresztény katholikus világot a szent városba, amely a katholikus hit középpontja, Jézus Krisztus helytartójának otthona, ahol kiváló alkalom van tisztelni az Ur szenvedésének szent ereklyéit.