Híres magyar könyvtárak [antikvár]

Néhány szó elöljáróban Mióta az ember meg tudja fogalmazni: meg is akarja őrizni ismereteit, hogy el ne felejtse, fölhasználja, továbbörökítse őket. Mikor a tudnivalókat már nemcsak kőbe vésték, hanem agyagtáblákra, papiruszra, pergamenhártyákra is följegyezték, s mikor az ismeretek túllépték az egy-két mondatba foglalhatóság, a néhány okmányban leírhatóság határát, létrejöttek a könyvek. Ezeket először kézzel készítették, aztán mindig fejlettebb gépi eljárásokkal. S amikor a szükséges, értékesnek vélt, megőrzendőknek ítélt könyvek száma egyre jobban megnövekedett, megszülettek a könyvgyűjtemények, a könyvesházak, a könyvtárak. Ezek oly mértékben hordozói, kincstárai, jelképei lettek egy-egy műveltségnek, hogy a nagy történelmi mérkőzések idején a győztes hatalmak rendszerint lerombolták, elégették, megsemmisítették őket. A könyvpusztítás nagyjában egyidős a könyvkészítéssel. Hogy ebben a mérkőzésben mindig újra a könyv lett erősebb, az, amit rejtegetve bár, de mindig megmentenek, újraírnak, újra összegyűjtenek, hogy jó eszközökül használják őket, tanuljanak belőlük, nyilván annak bizonyítéka, hogy a művelődés, alkotás ösztöne, akarata erősebb az emberben, mint a pusztításé.