Liszt Ferenc Emlékmúzeum [antikvár]

Hálás, de egyúttal nehéz feladat hárult ránk, amikor Liszt Ferenc születésének 175., halálának 100. évében végre elérkezett az évszázada óhajtott lehetőség, hogy egykori otthonát múzeumként mutassuk be a nagyközönségnek. Hogy milyen is volt ez az otthon, azt Legány Dezső, Liszt magyarországi működésének legkiválóbb szakértője tanulmányából tudhatjuk meg. S hogy miként jutottunk el az óhaj megvalósulásáig, arra nézve Isoz Kálmánnak az első, 1925-ös zeneakadémiai Liszt-emlékszoba kalauzához írt bevezetője, illetve Prahács Margitnak a többször átrendezett emlékszobák 1968-as leíró katalógusához készített előszava szolgál fontos adatokkal. A legutolsó átrendezés - még mindig a Zeneművészeti Főiskola 1907 óta működő, Liszt Ferenc-téri épületében - Kárpáti János munkája volt, akinek Liszt zongoráiról írt tanulmányát olvashatjuk e katalógusban. Jelen van így írásaival az a négy tudós, akinek áldozatos munkája most érlelte be gyümölcsét. S írásaikban, valamint a katalógus egyes tételeinél gyakran feltűnik azok neve is, akik a Zeneművészeti Főiskola Liszt-gyűjteményét értékes relikviákkal gazdagították: Hubay Jenőé és leszármazottaié, a Thomán-hagyatékot is közvetítő Szinyei Merse Félixnéé, Varga Vilma Liszt-tanítványé és a hagyatékának egy részét közvetítő Brandt Rudolfé, valamint sok más adományozóé. Megszámlálhatatlan azoknak a sora, akik segítettek és segítenek hiteles Liszt-dokumentumok felkutatásában, felhívják a figyelmet fontos és ismeretlen adatokra, lappangó relikviákra. A katalógusban ebből csak annyi látszik, mint egy jéghegy víz fölötti része. A köszönet azonban az emlékmúzeum ügyének valamennyi segítőjét méltán megilleti. Liszt egykori otthona a jubileumi esztendőtől kezdve teljes egészében a múzeum céljait szolgálja. Bár a Sugár-úti (később Andrássy-úti, ma Népköztársaság úti) épületet a Zeneakadémia 1907-ben történt elköltözése után a legkülönfélébb intézmények használták és erősen át is alakították, a műemléki rekonstrukció során igyekeztünk Liszt lakásában és a hozzá kapcsolódó hangversenyteremben mindent az eredeti állapotnak megfelelően visszaállítani. Gyakorlati okokból kisebb módosítások természetesen szükségesek voltak: bizonyos ajtók megszüntetésén túl a legfontosabb ilyen változás a hangversenyterem pódiumának áthelyezése az egykori Sugár-úti, ma a Népköztársaság útjára néző oldalról a szemközti, belső falra, amit részben az óriásira növekedett utcai forgalom, részben a művész-szoba kialakításának szükségessége indokolt. Az egykori inas-szoba ma múzeumi raktár, melyet nem a háló-dolgozószobából, hanem csak az előtérből lehet megközelíteni. A mai múzeumi előtér Liszt idejében is előszoba-funkciót töltött be. Innét juthatunk be az ebédlőbe, melyből jobbra a háló-dolgozószoba, balra a szalon érhető el - épp úgy, mint akkor, amikor a lakást Liszt lakta. A közvetlen összeköttetés Liszt szalonja és a hangversenyterem között ma is fennáll, ha nem is egyenesen a pódiumra, csak a nézőtérre lehet átjutni. A koncertterem falain újra látható az a faragott padsor, amelyet 1907-ben átvittek a Zeneakadémia új épületébe, de most visszaállítottak régi helyére. Nem lehetett rekonstruálni a koncertterem orgonáját, melynek sípjait már rág beolvasztották, sem pedig Liszt szalonjában a dekoratív márványkemencét, melyről csak korabeli leírásból tudunk. (A lakásban egyébként - miként a Vasárnapi Újság 1879. évi 32. számának híradásából és a rekonstrukció során előkerült bizonyos nyomokból tudjuk - légfűtés volt, ezért is nem volt szükség általában kályhák beállítására.) A szalon selyemkárpitjának a sajtótudósításokban említett "pávakék" színét fel tudtuk idézni, a mennyezet díszes, világos alapra festett ékítményeit azonban már nem, mivel a tervező leírásához csatolt minták (az összes tapétamintával együtt) elégtek az Országos Levéltárban 1956-ban, s az irat zeneakadémiai másolata pedig csak felsorolásukat tartalmazza, minták nélkül.