ORIENT/e [antikvár]

ORIENT/e Hogyan tájékozódunk az ezredvégen? Milyen iránymutatásokat ismerünk fel, alkotunk meg a magunk számára? Keletre figyelni? Hol van Kelet, ahol a Nap felkel? Látjuk-e még, vagy már? Lehet-e még ezzel az archetipikus tájolással tájékozódni, illetve van-e egyáltalán szellemi, érzelmi, lelki és érzéki tájolásunkban Kelet, Orient-e? Mi is ez a Kelet, orient-e, orientál-e minket, vagy az ezredvég kozmikus interaktív közlésvilágában rég értelmét és funkcióját vesztette? Vajon van-e olyan iránytűnk, mely érzékeny erre a tájolásra? És, ha irányába tájolunk, vajon milyen vidékek felé fordulunk? Hogyan orientálódom én, és hogyan orientálódsz te? Hol, miben és milyen eszközökkel keresendő a szellemi tájékozódás jelenkori vonulata, s milyen alkotó energiákat mozgósít? Mi segít a tájékozódásban? A szél iránya, hogy honnan fúj? Avagy az idő, azaz az emlékezetnek és a reménységnek mélyrétegei? Hol van a térben, szélirány szerint, és hol van az emlékezet mélyrétegeiben Kelet, Nyugat, Észak és Dél? Tudunk-e erről közösen, egy térben - egy kiállítás közös terében - „beszélgetni", „irányainkat" megmutatni, láthatóvá tenni? Ezekkel és hasonló kérdésekkel fordultak a kiállítás alapjául szolgáló projektum elgondolói - Kerekes László, Siflis András és Szegő György - a másik négy meghívott művészhez: Für Emilhez, Gellér B. Istvánhoz, Thury Leventéhez és Dimitris Tzamou-ranishoz. A művészek névsora első hallásra talán meglepő: van köztük zsidó és görög, hívő és hitetlen, magyar és külhoni, hagyományos anyaggal dolgozó technitész és meghatározhatatlan műfajban alkotó, a szó legtágabb értelmében művész. A Magyarországon csak részben ismert nemzetközi alkotó gárdát tehát nem a hasonló ars poetica, vagy a műhely összeszokottsága hozta össze, hanem az, hogy a fenti kérdések mentén reflektáljon saját művészi elgondolására, hogy egy közös térben fogalmazza újra saját orientációit, azokat a kezdeteket, amelyek számára mérvadók, azokat az irányváltásokat, amelyek nélkül ma nem itt, és éppen ezen az úton járna, s azokat az irányulásait is, amelyek túlhaladnak minden megfoghatót, mindent, ami vizuálisan megjelenhet, és hogy ezen utakon párhuzamosokként a virtuálisan megérzékülő -avagy prófétikusan előrevetülő - ezredforduló origója felé haladnak, hogy ott, a párhuzamosoknak a végtelenben való találkozásához hasonlóan, metsszék egymást.