A párizsi hóráskönyv [antikvár]

A középkorban igen kevés volt az olyan világi ember, aki könyvet tudott olvasni, az írást-olvasást a papok dolgának tekintették. Ez a helyzet nagyobb mértékben csak a 15-16. század fordulóján kezdett megváltozni, amikor a mindennapi élet követelménye, az iskolázás szélesebb körűvé válása mind több embernek tette lehetővé a betű ismeretét, kívánta meg használatát. Ettől kezdve egyre gyakrabban találhatjuk meg a könyvet a világi embereknek, a nőknek is a kezében. Eleinte főleg imádságoskönyv formájában. Ez volt a "hóráskönyv". Nevét onnan kapta, hogy világi megfelelője volt a papság kötelező mindennapi imádságait, a zsolozsmát tartalmazó breviáriumnak. A papi zsolozsma pedig szerkezetét, ritmusát még a klasszikus római naptárbeosztásból kapta ("horae": a nappal első, harmadik, hatodik, kilencedik órája), és minden egyes napszakhoz meghatározott imádságot írt elő. A hóráskönyvben is, ugyanúgy, mint a breviáriumban, zsoltárok, imádságok, himnuszok voltak, a hóráskönyvet azonban nem kötötte a liturgia, az egyházi szertartások rendje. Összetétele mégis hasonlít a breviáriuméhoz.