Az ember tragédiája [antikvár]

Részlet a tartalomból: (A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a irón mellett áll. Nagy fényesség.) Angyalok kara Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent, S pillantásától függ ismét a vég. Q az erő, tudás, gyönyör egésze, Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett, Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy Fényében illy osztályrészt engedett. Megtestesült az örökös nagy eszme, lm, a teremtés béfejezve már, S az Úr mindentől, mit lehelni enged, Méltó adót szent zsámolyára vár. Az ÚR Be van fejezve a nagy mü, igen, A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Mig egy kerékfogát ujítni kell. Fel hát, világim véd-nemtői, fel, Kezdjétek végtelen pályátokat. Gyönyörködjem még egyszer bennetek, Amint elzúgtok lábaim alatt. (A csillagok védszellemei különböző nagyságú, színű, egyes, kettes csillaggömböket, üstökösöket és ködcsillagokat görgetve rohannak el a trón előtt. Szférák zenéje halkan.)