Esetgyűjtemény könyvtárosi ismeretek oktatásához [antikvár]

Bevezetés Az esetelemzés mint pedagógiai módszer (esetmódszer) hazánkban is egyre inkább tért hódít az oktatásban, bevonul a különböző szakterületeken működő oktatási intézmények és továbbképző kurzusok gyakorlatába. A könyvtárosképzésben és továbbképzésben ugyancsak mind gyakrabban élnek vele. Az oktatók az esetleírásokat és a kiscsoportos elemzésre vonatkozó módszertani tanácsokat azonban még mindig jórészt a külföldi szakirodalomból merítik. Könyvtárosi és könyvtárvezetési ismeretek oktatására alkalmas esetgyűjtemény magyarul 1981-ben látott napvilágot először(H.M. Lowell: Könyvtárak és információs központok vezetése. Válogatta és fordította: Sz. Kiss Csaba. Budapest, 1981, NPI 102 p.). A kiadvány, amely a szakmánkban adódó problematikus helyzetek kollektív elemzésén alapul, bevezetőjében tömören ismerteti az esetmódszert. Ez nemcsak a problémamegoldó gondolkodást, a szakmai ismeretek aktivizálását, a racionális döntéshozatalra való készséget fejleszti, hanem a dinamikus csoportfolyamatok befolyásolásához való érzéket is. A vezetés pszichológiai mozzanatainak szimulálása révén élményszerűen nyújt olyan tapasztalatokat, amilyeneket a könyvtárosok és a könyvtárvezetők csak a gyakorlatban szerezhetnek. A módszer lényegét az amerikai szerző tömören így foglalja össze: „a tanulók és a tanárok tanulmányozzák az esetleírásban foglalt tényeket, elemzik a problémát vagy a problémákat, más forrásokból háttérinformációt szereznek be, mérlegelik az alternatív megoldásokat, és eljutnak valamilyen megoldáshoz. A résztvevő saját tevékenysége és másokkal való együttműködése során tanulja megoldani a problémákat olyan formában, ahogy azok a valóságban léteznek. Az esetek a téma részletes kifejtése helyett eleven problémahelyzeteket jelenítenek meg, ezek elemzése, egyéni vagy csoportos megoldása vezet el a könyvtári ismereteken túl a képességek kialakításához.