Gyerekek a világ dolgairól [antikvár]

Egyáltalában nem haszonnal járó munka az után keresgélni, hogy az állam és a társadalom komoly dolgairól miért szólaltatja meg Tolsztoj a gyermeket? Az ő élete munkáiban valóban a legjobban meglátszik, hogy nála a tények és az embereknek a tényekről való gondolatai egyformán fontosak, de a legfontosabbak és a leghitelesebbek mégis azok, amelyeket ő érzett ki a világ megoldatlan, durva és bántó problémáiból. A gyermekek beszélnek, nem itélnek semmiről és mégis mindent, vagy legalább is sokat mondanak. nem mindig problémák, hanem inkább az élet fonák dolgai azok, amelyeket megérintenek a gyereklélek kiváncsiskodásai, de a csattanó mindig odakerül, ahol az ember gyarló alkotásairól egy ártatlan kérdés megválaszolhatatlan naivsága lekaparja a tökéletesség mázát és az itélet mindig abban van, hogy a kipallérozott eszű, tapasztalt és fontoskodó nagyok hallgatásra kényszerülnek a pallérozatlan eszecskék előtt. Ugytetszik, Tolsztoj mindezzel egyáltalában nem akart mást bizonyitani azon kivül, amit már ő maga is bizonyított. S ha a bizonyításnak ezt a formáját választotta, a forma talán lehet mesterkélt vagy kikeresett, ámde a dialógusok folyása, a nehéz és fájó kérdések váratlan fölvetődése: az maga az eldisputálhatatlan élet.