Romániai Magyar Könyvkiadás 1944-1949 [antikvár]

Tóth Kálmán romániai magyar könyvészete 1926 őszén szerény kis hetvenegy oldalas füzet hagyta el a kolozsvári Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet munkatermeit: György Lajos bibliográfiája, melyben az erdélyi tudományosság fáradhatatlan munkása hat évre visszatekintve lajstromozta az 1919—1924 között megjelent romániai magyar nyelvű kiadványokat. Szükséges volt ez a számbavétel, és a kísérlet időtállónak bizonyult, mert a következő esztendőkben, egészen a második világháború kitöréséig, évről évre megjelent Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája. 1 A második füzetet — mely az 1925-ös év könyvtermését tartalmazza — még György Lajos állította össze 1927-ben, de már az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatának 7. számaként, majd 1926-tól 1932-ig Ferenczi Miklós összesítette évenként, az ő váratlan halála után pedig, 1933-tól Valentiny Antal2, a kiváló bibliográfus jegyzi, 1935-től tágabb értelműre pontosított címmel: Románia magyar irodalmának bibliográfiája. A háború alatt a nagyenyedi Vita Zsigmond gyűjtéséből először összevontan jelent meg 1940—1941 bibliográfiája, Dél-Erdélyre korlátozva, az Erdélyi Múzeum 1943. évi 3. füzetében, majd az 1944-es évfolyam 1—2. füzetében látott napvilágot 1942 bibliográfiája is. (Folytatására közéi egy fél évszázad múlva került sor: az 1943—44-es évek délerdélyi könyvkiadását Györffi Dénes, a nagyenyedi Bethlen-könyvtár könyvtárosa vette számba a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1989. évi 1. füzetében. Erre vonatkozó — eddig fel nem használt — gyűjtés, tudomásunk szerint, van Monoki István hagyatékában is.) A háború utáni évek romániai magyar könyvtermésének számbavételével mindmáig adósak voltunk. Persze az igazsághoz tartozik annak a ténynek leszögezése is, hogy nem csupán — vagy legalábbis nem elsősorban — a könyvtári szakemberek érdektelensége miatt gyűlt össze, hanem a kiadási körülmények egyre kedvezőtlenebbé alakulása folytán. Az viszont tény, hogy az idő múlásával mind nehezebbé válik feltárni az első éveket. A tudomány és a kultúra munkásai, történészek, irodalmárok, a tudomány- és kultúrtörténet, a társadalomtudományok művelői azonban nem nélkülözhetik ezt a segédeszközt. Tisztában volt ezzel Tóth Kálmán is, a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár 1962-ben tragikus hirtelenséggel, ereje és alkotóképessége teljében, 52 éves korában elhunyt aligazgatója, aki sokirányú hivatalos elfoglaltsága mellett és ellenére is időt tudott szakítani arra, hogy önzetlen lelkesedéssel, elismerést nem remélve és nem is várva, hangyaszorgalommal gyűjtögesse hulladékpapírból vágott cédulákra a megjelent kiadványok könyvészeti adatait. A hulladékpapír felhasználása az ő esetében nemcsak a szükség-idők szorításából következett, hanem puritán jellemének is tükröződése volt. Egyrészt ez a körülmény, másrészt végletekig elmenő lelkiismeretessége és a túl korán jött halál egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy munkája torzó maradt. Cédulái azonban — melyek között sok volt a más kézírású is, pl. a Faragó Józsefé, Jordáky Lajosé, Váczy Leonáé, Judik Máriáé, az Egyetemi Könyvtár más tisztviselőié — nem semmisültek meg, hanem az egykori pályatárs és testi-lelki jóbarát, Jakó Zsigmond történészprofesszor 1 Az „irodalom" szót mindvégig tágabb értelmében használták és minden önálló kiadványként megjelenő nyomdai termékre vonatkoztatták. 2 Valentiny Antal másik jelentős bibliográfiai kötete, az Emil Racovi(S szaktudósi irányításával létrehozott Catalogul revislelor ftiinlifice fi medicale din Cluj (1926), mindmáig naponta használt kézikönyve a kutatóknak. A minde.nnapi szóhasználatban egyszerűen „A RACOVITÁ—VALENTIN Y".