A közoktatás tartalmi szabályozásának rendszere Magyarországon [antikvár]

Az oktatáspolitikai döntések tervezése, meghozatala és implementációja egy differenciált, diverzifikált és információban egyre gazdagabb környezetben zajlik. Az oktatatási rendszerben zajló folyamatok irányát különböző, többnyire erős autonómiával rendelkező csoportok tevékenységének eredője jelöli ki. E mellett - abban a mértékben, amennyire az oktatási rendszer egyre nyitottabbá válik - hatást gyakorolnak ezekre a folyamatokra az oktatás társadalmi és munkaerő-piaci eredményességében érdekelt legkülönbözőbb csoportok is. Ilyen körülmények között már nem lehet az oktatáspolitikáról a hagyományos módon gondolkodni: egyre nyilvánvalóbb, hogy ennek a központi politikai akaratot jogszabályok és adminisztratív irányítás útján megvalósító folyamatként való értelmezése régen érvénytelenné vált. A magyar oktatási rendszer nyolcvanas években megkezdődött átalakulásának hatására az oktatás minden egyes szereplőjének mozgástere és felelőssége megváltozott. Amíg azonban mindenki számára világos, hogy milyen mértékben alakult át a tanulók, a szülők, a pedagógusok, az oktatási intézmények és az iskolafenntartók szerepe, sokszor hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy ugyanilyen gyökeres változáson ment át a központi oktatásirányítás funkciója is. A régi rendszerben megszokott politikai-adminisztratív ágazati irányítás helyébe az oktatási rendszerben zajló folyamatok vezérlésére, a szereplők viselkedésének befolyásolására irányuló, alapvetően közvetett eszközök alkalmazásával operáló központi oktatásirányításnak kell lépnie. Az oktatáspolitika eszközrendszerének megújulása teszi lehetővé, hogy az oktatásirányítás szereplői megfeleljenek a közoktatási szolgáltatások minőségéért való ágazati felelősségnek. Ennek az új minták szerint működő ágazati irányítási rendszernek egyik kulcseleme az informált és nyílt szakmapolitikai párbeszédnek oktatáspolitikai eszközként való alkalmazása.