A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja [antikvár]

Ebben a könyvben három, nem egy időben készült, nem egyazon kérdéssel bajmódó és mégis szoros egységbe kívánkozó dolgozatot foglaltunk közös keretbe. Az az érzésünk, hogy valamiféle indokolással, vagy magyarázattal adósai vagyunk az érdeklődő olvasónak ezért a tettünkért. Az első dolgozat 1922 előttről való. Megjelenésének az évszáma külső körülmény csupán. A háború után újból meginduló Protestáns Szemle akkor ajánlotta fel hasábjait nagylelkűen számunkra. Ha előbb tehette volna, előbb is napvilágot láthattak volna soraink, ha elmarad a szíves vendéglátás e kitüntető gesztusa, akár örökre rejtve maradhattak volna gondjaink és gondolataink. Becsvágy, belső megnyilatkozási kényszer s hasonló szubjektív jellegű bajok sohasem nyugtalanítottak bennünket. A második dolgozatot az első nyomán kelt visszhang imperativusza kényszerítette ki tollunkból. Aktuálissá e kényszert s a témát annak az esztendőnek híres tanügyi (reformnak mondjuk?, mondjuk inkább:) intézkedése, a reálgimnáziumot életrehívó törvény tette. Az idő azóta kegyetlen marasztaló ítéletet hozott a reálgimnáziumra s visszahelyezte jogaiba a régi gimnáziumot. A reálgimnáziumból mindössze annyi maradt, hogy a görögpótló tárgyak helyét modern nyelvek foglalták el. Ez a körülmény dolgozatunk néhány passzusát elavítani látszik. Mégis változatlan szövegében nyomtatjuk le újra, így kísértetiesebb a hatása. Hadd emlékeztesse az olvasót épen az egynéhány divatjátmulta, időszerűségétvesztette mondat vagy bekezdés, hogy mi a többit, a ma is időszerűt, az időtlenül érvénybenlévőt nem a vásár után okosak éleslátása szerint mondjuk ma, hanem akkor mondjuk, mikor mások még mást erősítgetnek.