Dété naplója [antikvár]

Kedves Olvasó! Tavaly ilyenkor jelent meg, korlátozott példányszámban, inkább csak belső használatra ennek a kötetecskének az elődje, a mostanival azonos címen. Dété, írtam a címbeli naplója szó elé, nos ő volt az alteregóm, az a férfiú, aki egykoron ekként szignálta feljegyzéseit, írta alá az isko lai dolgozatokat, az igazolásokat, aki ezzel rejtőzött el a nyilvánosság elől, ha cikket, glosszát, kisebb kritikát írt. Az elmúlt esztendőben, amikor valamiféle ösztöke bökdösött, írnám ki magamból, amiről úgy gondolom, kezd belém avasodni, jelentkezett ez a Dété; ami kínos, ami kellemetlen, ami bántó, majd ő kimondja, maradjak meg csak Debreczeniként a kellemesen fogalmazónak. így kerültünk a tavalyi naplóba, ő meg én, egymás mellé. Mostanra viszont megbölcsültem, nemigen van olyan közlendőm, mely hasonmás után kiáltana; ne én mondjam! Dété ennek ellenére marad. A címben. Legalább emlékeztet a kezdetekre. Valaha ketten voltunk. Marad az egy. És még valami. A korábbi naplóból, kinyomozhatatlan, mely okból, kimaradtak a márciusi feljegyzések. Ezeket a mostani formához igazi tottam, s a kötetecske elején közlöm.