Mit tudunk magunkról? [antikvár]

A kötet, amit kezében tart az Olvasó, az 1998-ban alakult Magyar Művelődési Társaság és a Magyar Művelődési Intézet eddig legsikeresebb kezdeményezésének könyve gyűjtött foglalata, egyben helyzetjelentés a magyarországi közművelődés múltjáról, jelenéről, jövőbeli esélyeiről. A hazaszerető idősebb könyvbarátoknak úgy ajánlanám, mint a Szépirodalmi Kiadó hajdani sikere, a Magyarország felfedezése című szociografikus sorozat egy kései, szabadon megírt darabját. Ám, félreértés ne essék, ha e hivatkozás nyomán az "öregátkosra", a Kádár-korszakra nosztalgiával emlékezők - a kötet egyik szerzője, a szegedi Horváth Dezső nevezi így a mondott időszakot - "emlékkönyvünket" remélik fölfedezni a könyvben, csalódni fognak. Egyfelől azért, mert szerzői, miközben szűkebb pátriájukban végzett dolgukról írnak, egy időben és térben tágabb, a múltba messzebb és a határokon túlra nyúló hazát fedeztetnek fel velünk, egyszersmind a hazát "a mélyben és a magasban", másfelől meg azért, mert amikor a valóban mindent átható pártállami gyakorlatról szó esik a könyvben, építésről nem, csak rombolásról tudósítanak a szerzők, még ha szenvtelen hangon is, mint a hódmezővásárhelyi Szenti András Az olvasókörök megsemmisítése címe alatt: "Mint minden más civil és polgári szervezetet, amik különböző név alatt, de mégis a gazdasági, kulturális felemelkedésért munkálkodtak, 1949-ben egy tollvonással megszüntették: zászlóikat, nemkívánatos könyveiket (Gárdonyi, Móricz, Mikszáth, Móra műveit; Vásárhelyen Szeremlei Sámuel ötkötetes Várostörténetét) tűzre vetették. Épületeiket, ingóságaikat szétszórva, megsemmisítve minden, 50-60-70 év alatt fölépített társadalmi tevékenységet."