Nemzeti nevelésügyünk a reformkorban [antikvár]

Reformkori pedagógiai kultúránk históriájának egyik legellentmondásosabb problématörténeti vetülete a nemzeti nevelés eszméje, Nemcsak társadalompedagógiai vonatkozásban, hanem az intézményes nevelés területén is. Ellentmondásosságát több tényező befolyásolja. Mielőtt azonban rámutatnánk a korabeli nemzeti nevelés alakulását közvetlenül befolyásoló specifikus ellentmondásokra, utalnunk kell azokra az általános érvényű ellentétekre, melyek a pedagógiai kultúra fejlődését ugyancsak közvetve érintették, de egyetemes jellegük folytán kihatással voltak a korabeli nevelésügy, iskolakultúra minden területére. Olyan alapvető ellentmondások ezek, amelyek történeti fejlődésünkre a reformkor előtt és után egyaránt hatottak, de hatásuk foka, érvényük mélysége bizonyos eltéréseket mutat a különböző korokban. A reformkornak, mint a magyar feudalizmus történetének mindvégig egyik legáltalánosabb ellentmondása: a magyar uralkodó osztály és a parasztság, a földbirtokos arisztokrácia és a jobbágyság közötti ellentét, mely alapvetően a feudális kizsákmányolásból fakad, és amely meghatározza ennek a korszaknak is az osztályviszonyait. Mivel azonban a magyar feudalizmus a reformkorban egyre mélyülő válságba jut, a magyar arisztokrácia egyes rétegei, főleg a kis és középnemesi, továbbá az értelmiségi pályára szorult, valamint a földjüket vesztett rétegek, néhány haladó gondolkodású főúrral, kezdik felismerni, hogy az elnyomatás korábbi formáit az uralkodó osztály nem tarthatja fenn sokáig. „De a nemesség zömét nem árutermelő birtokosok, hanem egy-két jobbágyot bíró kisnemesek, saját telküket művelő kuriálisok és jobbágy telken élő bocskorosok - az ún. «bunkokrácia» alkották. A két utóbbi életformája - adómentessége és szavazati joga ellenére - nemigen különbözött a parasztétól. A földesúri terjeszkedés csak úgy sújtotta és lökte a szegénység felé a kisnemesség jelentős csoportjait, mint a jobbágyság nagy rétegeit."