140 szemeszter [antikvár]

.1 ' • ¦ • , r jf'-y!'! -!'.''n/y it-' iíí ¦ (1ii'^., „i ^I.ífi' il . V'; ¦ J Ll . S'.i'. l''l .1 ' ¦ . BEVEZETES Egy nagyméretű festménymásolat függ Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (korábban, ahogy sokaknak ma is: „a Főiskola") Andrássy út 71. alatti épületének főlépcsőházában, az első és második emelet közötti pihenőnél. Velázquez műve, a madridi Pradóban őrzött Szövőnők^ után, készítette Tornai Gyula festőművész 1890-ben.^ Tolnay Károly nevezetes műelemzéséből tudjuk^, hogy a spanyol mester festménye nem csupán egy realisztikusan megfestett műhelyábrázolás. Bár valóban egy szőnyegszövő műhelyt látunk valahol Hispániában, az ezerhatszázas évek derekán. Ám ha gondosan szemügyre vesszük a képet, a megfestett tér és a képpé formált történet rétegeiből újabb és újabb jelentések bukkannak elő. Az előtérben serénykedő nőalakok közt felismerhetjük az álruhás Paliasz Athénét s a vele öntudatosan művészi versenyre kelő Arakhnét, aki, mint Ovidius íija: „Neves nem volt sem rangról, sem születésről, /csak művészetről"''. A fényben fürdő távolabbi helyiségben pedig mintha ismét maga az istennő jelenne meg, sisakban, páncélban, amint épp véget vet a vetélkedésnek, míg mögötte a falon Arakhné munkája függ, az Európa elrablását ábrázoló nagy kárpit, amelynek nagyvonalúan megfestett részletével Velázquez a nagy előd,Tiziano egyik kompozícióját idézte meg. A festmény fő témájává így maga az alkotás, a művészi munka válik, ezért mutatja meg a mester Paliasz Athénét, a gyapjúszövés, a szépművészetek és kézművesség istennőjét, egybefonva a hétköznapi valóság és a mítosz terét és idejét. Az Andrássy úti lépcsőfordulóban a másolat szintén a művészi munkáról szól hozzánk, megtoldva, folytatva a nagy történetet, amiről az eredeti beszél. Benne a nagy spanyol mester munkájával egybeszövődik az ebben az épületben csaknem másfél évszázada zajló oktatás: miközben jól példázza a 19. század végének művészképzését, amely oly erősen épített a műalkotások másolására, egyszersmind tanúskodik a magyarországi restaurátorképzés hetven évvel ezelőtti kezdeteiről is. Mert ha tüzetesebben megnézzük Tornai másolatának felszínét, láthatjuk, ahogy kirajzolódnak rajta a vásznat egykor szabdaló hasadások és gyűrődések vonalai, azoknak a szörnyű sérüléseknek a nyomai, amiket minden bizonnyal a háborús idők viszontagságai okoztak. Az előkerült archív fényképfelvételek^ jól mutatják, hogy a festmény leginkább egy nagy, összeszaggatott rongyra emlékeztetett, mielőtt a restaurálásba belefogtak sok évtizeddel ezelőtt, az akkor rendelkezésre álló anyagokkal és eszközökkel. Ennek a restaurálásnak köszönhető, hogy a festmény ma is megvan, ott van, ott lehet a helyén. Tornai Gyula (1861-1928): Szövőnők, másolat Dxego Velázquez műve után, 1890, olaj, vászon, 226 x 291,5 cm, Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem részlet Ahogyan az MKE Restaurátor Tanszékén folyó munka, a mai restaurátorképzés is az egyre távolabbi kezdeteken s az azóta is, száznegyven szemeszteren át zajló szakadatlan munkán alapszik. Jelen kötet ennek a történetnek egy-egy szálát próbálja megmutatni, betekintést engedve a képzés formálódásának egyes epizódjaiba, s néhány példán mutatva meg, mi mindent kellett s keU tudnia a különböző szakágak restaurátor-növendékeinek. Hiszen e mesterségről és művészetről is elmondha^uk talán, amit Ovidius Arakhné munkájáról írt: „Nemcsak az elkészült szövetet volt nézni mulatság;/azt is, ahogy készült: mert bájjal tette a dolgát."