A Csendes-óceán urai [antikvár]

Részlet a kötetből: EL MAR PACIFICO. Hosszan kell nekifutnia és csak a szél ellenében kaphat szárnyra ... De Alaszka fekete vizeitől, a Bering-tenger pusztaságától, Kaliforniától Japánig s onnan végtelen mérföldeken át le egészen a trópusokig minden széllel szemben, minden tengeráramláson és hadizónán át tart egyfolytában az albatrosz röpte. Lendületei oly fenségesek, mint maga az óceán. Nincs még egy szárnyas, mely oly féktelenül, oly szabadon tudna szállni a térben. Titokzatosan tűnik elő, sok száz mérföldnyire minden parttól. S aki látja, pályájának csak kis részletét látja. Mert éppoly titokzatosan tűnik is el. Emberszem nem éri utól. Repülőtere az egész Csendes-óceán, ez a vízzé vált világ, bolygónk vízbe merült oldala. Ismeri az atollokat, ismeri a passzátszeleket, ismeri a viharokat. Csak ő bír a tájfunnal. És senki sem veheti fel vele a versenyt. A Marquesas-, Ducie- és Pitcairn-szigetek közti térség esik legtávolabb valamennyi világrésztől. Itt mutatkozik be a Csendes-óceán a maga teljes végtelenségében. Az El Mar Pacifico - amint Magelhäes elnevezte - olajsímán terjeszkedik minden irányban. Napfényt csillogtató tükre oly bizalmat keltő, mintha mitsem tudna az általa elnyelt hajók elpusztult tömegéről. És a világért sem árulná el, hogy holnapra tájfun dühöng majd itt, szörnyűbb mint aminőt elképzelhet az ember. Ám az albatrosz akkor már messze jár innen. Szinte a víz tükrét érintve röptében fölözi le róla a garnéla-rákocskák és vigyázatlan puhányok tömegét. Október táján pedig, ha téli ködök lepik el az Aleuti-szigeteket s a déli tengerre fordul a nyár, kiválaszt magának egy trópusi szigetet s leszáll szél ellenében a földre.