A görög csoda [antikvár]

Nem idegenként jövünk Görögországba. De nem is mint a természeti szépségeket, a folklórt, a festői tengerpartokat csodáló turisták, hanem zarándokként: hogy végighaladjunk azokon az utakon, amelyeken a görögök jöttek az őstörténet homályából a dicsőség fényességébe, bejárjuk hadaik csatatereit, isteneik templomait, filozófusaik ligeteit és a műhelyeket, amelyekben művészeik alkottak. Európa ifjúságát, az antik kornak nevezett, ifjúságot jelentő ünnep- és hétköznapjaik nyomát keressük. Ez az út a mai Görögország határain túlra is elvezet bennünket: hiszen valamikor Olaszország és Szicília, a Fekete-tengernek szinte az egész partvidéke, s egészen a közelmúltig még Törökország nyugati partvidéke is göröglakta föld volt, a Ciprusi Köztársaság pedig mindmáig az. De még messzebbre megyünk: a görög művészet múzeumi táraiba, amelyek az Antarktisz kivételével minden világrészben megtalálhatók. Kísérőink antik szerzők és modern kutatók lesznek, igaz, saját kíváncsiságunk is vezet majd bennünket. Igyekszünk gyorsan járni, csak a legfontosabb tényeket keresve, ahogy ezt már a rövid riportok és a sebesen pergő filmkockák korában megszoktuk. Néhol olyan tömörségre szorítkozunk, amilyennel csak a leltárkészítők élnek. Arra azonban találunk időt, hogy elüldögéljünk azokon a helyeken, ahol az antik tragédiák lejátszódtak, ahol régészek szálltak alá a korok mélységeibe, ahol megérezhetjük a görög légkört. És időnként majd elgondolkozunk: közösen, vagy ki-ki magában. Az antik Görögország megéri ezt az utat. Nemcsak azért, mert a megismerés vagy az ismeretek felfrissítése öröm; merőben gyakorlatias okokból is. A korunk távlatából nézett történelem és alkotások segítségével sok-sok későbbi dolgot is könnyebben megértünk. S ezenfelül az antik Görögország erőt, biztonságot és - ne féljünk kimondani - optimizmust, jövőbe vetett hitet is ad.