A magyar titok [antikvár]

Eljött az idő. Ez írás nem tudós könyv akar lenni, hanem csak egyszerű levél a testvérekhez, akik iszonyúan szenvednek a magyar végzet börtönében. Otthon az egész ország egyetlen tömlöc és kinzókamra, de a menekült nép is bilincsbe van verve: nem a kezén, lábán, de a szivén hordja a láncot, hiszen bármerre dobta az élet, mindegyikünk csak olyan, mint a hazajáró lélek. A világ minden tájáról a gondolat, a bánat meg a sóvárgás roppant serege özönlik szüntelenül egy kis ország felé. Tizenöt éve tart már e gyilkoló rabság s azóta meghalt nálunk az öröm, sőt sokakban már a remény is haldokolni kezd. Ha nem is merjük hangosan kimondani, terjed köztünk a nemzet-halál látomása, mint lappangó ragály. Az .értelem gyermeke a gondolat és bennünk ez is csak arra való, hogy szülőjét öldösse szakadatlanul, mert ugy érezzük, a mi kérdéseinkre nincs sehol válasz, pedig az eget és földet ostromoljuk velük éjjel-nappal. Valamikor otthon azt irtam: a legnagyobbak törnek össze a magyar sors súlya alatt, mint Széchenyi, Tisza, Teleki, mert mélyebben gondolkoznak, mint a nép, de most már ez