Betlehemes [antikvár]

Részlet a könyvből: "Hirtelen az jut eszembe, hogy Alsórácegresen a karácsony is olyan... hogy is mondjam?... olyan pogány volt. Persze Isten-szerette pogány. Egy kicsit sem hasonlított a karácsonyi képeslapok idilljeire, a fenyőillatba belevegyült a pattogatott kukorica meleg szaga, igazi istállószag, a tömjén lebegő füstje helyett kihűlt télikabátok s hótól átázott cipők párája lengte be. Ugyanaz az érzés fog el, mint amikor a városi kőrengetegbe szorultaktól először hallottam a „természet lágy ölé"-ről. Hogyhogy? Mi abban a lágy? - kaptam fel a fejem, s gondolatban végigszáguldottam a Sió-parti legelő bökős gazcsonkokkal tűzdelt fűcsomói között, égető királydinnye tüskét bányásztam a talpamból, éreztem a hátamon a Hamarászó galagonyabokrainak hetekig tüzelő karistolásait, a kezem szárán és a combomon sajogtak a megmászott fák kérgeinek tenyérnyi, vöröslő horzsolásai, alattomos mácsonyák, kolokánok, potrohos darazsak, vérszívó bagócsok, szemtelen légyrajok lebbentek föl az emlékezetemben. Meg hát persze lepkék, a föld évszakonként változó súlyos illata, foszforeszkáló zöldek, esősuhogás, hóesés-béke. Ilyen pogány a természet is. Ilyen Isten-szerette pogány. Első betlehemes emlékem is pogány. A gyerekkori emlékezet legtávolabbi, félig-meddig homályba hulló foszlányai közül fénylik elő a kép: Öt-hat férfi, ringyes-rongyos, kifordított nagykabátokban, szakadt báránybőrökben, fejükön kupolás kucsma, kezükben dübögő, csörgő szerszámok - láncos botok rémlenek, köcsögdudák -, s csak mondják, éneklik monoton, támadóan síró mondókájukat."