Brusztolva avagy egy színeház szép napjairól [antikvár]

HELYTARTÓ ZALAEGERSZEGEN Bemutató alatti beszélgetés Taub János rendezővel - Nem tudom legyűrni magamban, hogy elő ne hozakodjak az Önről szerzett benyomásommal: nagyon emlékeztet engem egy - vélhetően közös - ismerősünkre. Amit fölfedezni véltem mindkettőjükben, az a szemükben bujkáló hamiskás mosoly a góbéság. Vállalja ezt? - Hogyne! Igen. Általában szeretem a humort. Szóval, én az az ember vagyok, aki a kedélyt szeretem. A kedélyességnek az egyik táptalaja a humor. Szeretem azokat az embereket, akik jókedvűek, akiknek humoruk van és használják a mindennapi életben is a szellemüket. - Mekkora sértés azt mondani egy onnan elszármazottnak, hogy ellopta tőlem a Hargitát? Tőlem, aki nem voltam erdélyi. - Nem tudom. Ezek olyan dolgok Annyira egyéni, szubjektív ügyek ezek, hogy én nem merném általánosítani. Minden ember másként viszonyul ezekhez a dolgokhoz. Az nem jó, ha valaminek a befolyása alatt kialakult egy ilyen vagy olyan viszony, ami rendszerint inkább keserűséget okoz. Az embernek legyen saját viszonya valakihez, valakikhez vagy valamihez. Legyen saját ízlése, temperamentuma, saját ideológiája. Én nagyon-nagyon szerettem Kolozsvárt, és szerettem Temesvárt, ahol ezelőtt éltem, és szeretek más városokat vagy helyeket, ahol éltem. Énnálam az emberek nagyon sokat számítanak, kikkel találkozom, kik között élek. Nálam tulajdonképpen a természet - a szó nemes értelmében - kisebb szerepet játszik. Nekem az emberek Az a döntő! Én nem tudok egy helyre elmenni csak azért, mert gyönyörű a vidék, és egészséges, és szép, és minden, de nincs közte ember. Elég sajátságos a viszonyom ezekhez a dolgokhoz, amiről én nem mondom, hogy jó vagy rossz. Rólam már mondták sokan, hogy individualista vagyok.