Elődeinkről-utódainknak [antikvár]

Előszó hiányában Mit tudunk a saját családi elődeinkről? Napjaink átlagos fiatalja megközelítően két generációra tud visszaemlékezni. Ha szerencséje van, még személyesen is ismeri a nagyszüleit. Ha még nagyobb szerencséje van, akkor mind a négyet. Korunk lehangoló divatja - kortünete? betegsége? társadalmi járványa? - a válás, ami egyetlen csapásra megnöveli a nagyszülők létszámát, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül. Fájdalmas jelenség, hogy a dédszülők, s majd ezt követően őseink rákövetkező nemzedékei, a további eleink, szép lassan kiesnek emlékezetünkből. Lassan már az is kivételes eseménynek számít, ha emlékezünk a sírhelyükre, s ugyancsak ritkán fordul elő, - jó esetben évente egyetlen magányos alkalommal, - hogy egy-egy szál virág jut oda. Aztán ahogyan telnek az évek, mindez az ellenkezőjére kezd fordulni. Sokszor megesik, hogy már egyre kevésbé marad közömbös, hogy kik is voltak a felmenőink? Próbáljuk kinyomozni, hogy Gyuri bátyánknak ki is volt a felesége? Hol is esett el a Jóska? Merre is lehetne a születési, meg a halálozási dokumentumaikat fellelni? Esetleg talán a fel nem dúlt plébániákon vagy anyakönyvi hivatalokban? Amatőr próbálkozásainkat gyakran hivatásos családfakutatók váltják fel, s aztán közülük sokan - illendő tiszteletdíj fejében - bárkit bárkivel rokoni kapcsolatba hoznak. Akár még a Biblia rangos személyeivel is. Most nem is az ezirányú amatőr, félamatőr, hivatásos rokonkeresésről, -majdnem azt írtam, hogy rokonkergetésről, - de ugyanez a kérdés még egyértelműbben, sőt néha valósággal izgatóan bukkan fel a népek esetében. Vélhetően izgalmas, sőt egyre nélkülözhetetlenebb a történelmi visszapillantótükör mindannyiunk életében, pontosabban az előéletében. Honnan is jöttünk? Volt-e valahol és valamikor egy olyan ősi szállásterületünk, amit őshaza néven emleget a közvélemény? Vajon kik a rokonaink, már, ha egyáltalában még vannak? Ennek a kérdésözönnek néha praktikus okai is vannak. Tudjuk, a történelemben egy-egy térség birtoklása során nem igazán döntő érv a történelmi elsőbbség, azaz mely nép foglalta el először a jelenleg birtokolt területet. Ezekben a véget nem érő vitákban sokkal több szokott lenni az érzelmi érv, mint a hivatalosan dokumentálható tény. De egyáltalában szükség van-e erre? Manapság? Amikor a történelemnek a sokszor igazságtalan ceruzája a tényektől függetlenül szokta meghúzni az országhatárokat, majd aztán ezeket újra meg újra átírja? Ne beszéljünk azért önmagunk ellen! Minden népnek erősíti a nemzeti öntudatát, jogos büszkeségét, ha a múltját ismeri, annak győzelmeit és vere- 5