Erdély beszélő kövei [antikvár]

Arcképvázlat emlékezetből Unokatestvérek voltunk: Jóska édesanyja, Mariska néni apám húga volt. A két testvéri család valóban testvéri viszonyban volt, a korkülönbségek kezdetben sem különítették el egymástól a kisebb és nagyobb fiúkat. Pedig akkor még az öt éwel idősebb unokabáty már-már felnőttnek is tűnhetett. Hiszen én hatéves fővel éppen elkezdtem az első elemit, amikor Jóska már gimnazista volt a Premontreiek híres iskolájában. Ez persze Nagyváradon volt, abban az időtlen időben, amikor odakint, a rejtelmes nagyvilágban éppen vége felé járt a bécsi császárok jó négyszáz éves uralma. Amikor mi születtünk, még Ferenc József volt a mesebeli hírű király; nem is olyan rég moziban láttuk, hogy a távoli Budapesten királlyá koronázzák IV. Károlyt (akkor, négyéves koromban voltam először moziban, és szüleim már színházba is vittek. Szigligeti Ede Csikós című népszínművét játszották, Jóska is velünk volt, mellettem ült, és öntudatosan közölte velem a minden váradi számára kötelező tudnivalót, hogy Szigligeti is nagyváradi volt, még a színház is az ő nevét viseli). Jó néhány fontos titkot tőle tudtam meg. így például azt, hogy a váradi püspök palotájának, amely ott magasodik a Püspökkert közepén, 365 ablaka van, ahány napja az esztendőnek. A püspök minden nap másik ablakon néz ki, szökőnapon pedig - február 29-én -nem lévén erre a napra való ablaka, nem néz ki. Azt is Jóskától tudtam, hogy Szent László szoboralakja, ott a Szent László téren, amikor a harang éjfélre kongat, és senki sem jár arra, megemeli a koronáját. A legrejtelmesebb, csak suttogva említhető titok az volt, hogy a Rhédey-parkban, a grófi család ősi sírboltja mögött egy kis kertes házban lakik a boszorkány. Ha elmegyünk előtte, halkan azt kell morogni: „hess! hess! hess!", nehogy az ablakon kileselkedő szipirtyó megverjen a szemével. - Ezekre a legkorábbi tudnivalókra gyakorta visszaemlékeztünk akkor is, amikor úgy húsz évvel később egjrütt üldögéltünk Budapesten a Centrál kávéházban vagy a budai Kakaskapu kocsmában, szeszes ital és feketekávé mellett, pipáink bőséges füstködében, irodalomról, képzőművészetről, közben mindig nőkről vagy újabb filozófiai világmagyarázatokról beszélgetve-vitatkozva. Felnőttként is egymás gondolatait kiegészítő jó barátok maradtunk, amíg a háború gyilkos kalandjai el nem szakítottak egymástól, hogy mire én hazavetődtem, tudomásul vegyem: ő is elmúlt, őt is megölték, mint csaknem mindenkit, akit az enyémnek tudtam. - Egyénisége, testilelki arcképe azonban múlhatatlanul megmaradt emlékezetemben. Le tudom máig is mérni, hogy egykori léte, egyénisége milyen alakító hatással volt énrám is. - Ehhez a nagyon eleven ittléthez hozzájárult, hogy évtizedeink folyamán, ha ő Budapesten volt, például végig egyetemi évei alatt, minálunk lakott. Ha pedig nemegyszer én mentem nyári mulatságok heteit Nagyváradon tölteni, ott laktam Biróéknál, Jóskával egy szobában. És miközben érdeklődésünk a lét különböző pontján találkozott, mindketten pipázó, alkoholízeket kedvelő, gyakran azonos nőtársaságokban forgolódó emberek voltunk. Tehát életformánk is nagyban erősítette jó barátságunkat. Megesett, hogy ha egy művészettörténeti tanulmányához túl sok forrásművet kellett elolvasnia, egy részét rám