Határon túli magyar sajtó - Trianon előtt [antikvár]

Előszó „De midőn a nemzet nagy testét egyszersmind saját bástyánkul tekintjük, kiterjedfigyelmünk és oltalmunk e nemzet külföldön szétszórt töredékére" [Bukuresti Magyar Közlöny, 1860. szept. 1.] Amint az olvasó kézbe veszi e kötetet, már tüzetesebb tanulmányozása előtt beleütközik abba a nem is lényegtelen kérdésbe: vajon mit értsen „határon túli" magyarságon a dualizmus korában? Mai fogalmainkra aligha hagyatkozhatunk, hiszen hazánk és Közép-Európa politikai térszerkezetét a győztes nagyhatalmak csak a kötetben tárgyak korszak lezárultával, 1919/20-ban szabták át „mélyrehatóan". 1867 és 1918 között azonban még a magyarság csaknem egésze (beleértve a bukovinai székely népszigetet is) Európa második legnagyobb birodalmában, az Osztrák-Magyar Monarchiában élt. Ám nem szabad megfeledkeznünk az 1880-as évektől tömegessé váló kivándorlás következményeiről, ami leginkább a nemzetiségek által lakott terméketlen peremvidékeket sújtotta ugyan, de a magyarok/székelyek sokaságát is szétszórta a világban. Minthogy azonban a „határon túli" jelzővel nem a nyugati diaszpórát szdkis jelölni, a címben említett magyarokat és sajtótermékeiket az akkori határok másik oldalán kell keresnünk. József Attila Hazám című versének amerikás magyarjait ezúttal zárójelbe utalva, könyvünk a szomszédos délszláv és román nyelvterületen megtelepedetteket, illetve az általuk/számukra kiadott újságokat veszi számba. - Kételyektől továbbra sem mentesen, hiszen a tartalomjegyzékbe pillantva rögtön szemünkbe tűnik egy eszéki újság címe is, amely viszont az autonóm jogállású, ám a Szent István-i országtesten belüli Horvátországban látott napvilágot. Azaz bajosan nevezhető határon túlinak. Sajtósan hatásvadásznak tűnő, de valóság hűbb elnevezéssel inkább a kisebbségi orgánum jelzővel illethetnénk. Ez a megállapítás azonban ugyancsak kíván némi magyarázatot. Nos, a szélesebb magyar államhatárok között megjelent Szlavóniai Magyar Újság-ot a Nemzeti Levéltár bizalmas miniszterelnökségi iratainak tanúsága szerint címkézhetjük „kisebbséginek". Már ami működésének társadalmi közegét, valamint tartalmi jegyeit, sajátosságait illeti.' A formabontó fogalmi besorolást másfelől arra a történeti érvre alapozhatjuk, hogy Szlavóniában a magyar - őshonos etnikum. A magyar népesség folyamatos jelenlétét Horvátországban Fényes Elek igazolta.^ S ez az Árpád-kori magyar maradék a XIX. század utolsó harmadában lezajlott tömeges migrációval „megizmosodva" a századfordulóra elérte a százezres nagyságrendet; mégis, szakértői körökben megfogalmazódott az igény egy kisebbségvédelmi törvény elfogadtatására, hogy a magyar bevándorlók alapvető jogait regionális szin- 1 Erről részletesen lásd, Makkai Béla: Végvár vagy hidfó? „Az idegenben élő magyarság nemzeti gondozása" Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában (1904-1920). Budapest, 2003. Lucidus. (Kisebbségkutatás Könyvek). 2 1840-ben 5050 török-kort átvészelt, őshonos magyart mutatott ki Szlavóniában. Idézem: Lakatos Josip: Narodna statistika, Zagreb, 1914. 40.