Hét év Új-Guineában [antikvár]

Nagy utazásokat tenni, átvágni ismeretlen országrészeken, bejárni idegen országokat nem azért nehéz, mintha nem volna hozzá elég vállalkozó bátor ember, hanem azért, mert költséges. Ezt csak gazdag ember teheti vagy gazdag emberek támogatásával lehet megtenni. Maguk az államok ritkán buzdulnak fel ilyen expedíciókra, ha igaz is, hogy ezek szokta a legeredményesebbek lenni. Messze világrészekbe, ismeretlen földrészekbe utazni, magában véve, legföljebb útikalandokat eredményez, pedig az értékes eredményt csak azok az új ismeretek szolgáltatják, amiket az utazók e tájakról térképekben, a természeti viszonyokról pedig pontos megfigyelésekben, állat-, növény- és ásványtani gyüjteményekben magukkal hoznak, az ott lakó népekről pedig hasonlóképpen néprajzi gyüjteményekkel igazolt új adatokat szolgáltatnak. Nem az a fontos, hogy járt-e már ott előttünk más ember, hiszen meglehet, hogy sokan jártak ott már, talán mi sem megyünk egyedül, hanem az lesz csak a maradandó, amit új ismeretekben és az ezeket bizonyító gyüjteményekben magunkkal hoztunk. Ehhez pedig nem mindig kell sok tagból álló, nagy raktárral és műszerek sokaságával felszerelt expedíció. Sőt legtöbbször éppen ez a baj, a nagy feltűnés lett sokszor a nyugodt munka ellenséges és akadályozója. Néptanulmányozás pedig így éppen lehetséges. Én magam is így gondolkoztam és így is tettem új-guineai utazásomban. Nincs módomban, hogy hatod- vagy hetedmagammal menjek, maradok hát 6-7 esztendeig, akkor a mérleg ki lesz egyenlítve. Egymagamban tán több lesz a bajom, de legalább mindig meglesz a szükséges egyetértés. Egyes ember könnyebben át tudja vágni magát minden bajon, három embernek nem három meg három a nehézsége, hanem háromszor három. Ha nem lesz is költségem, hogy sok helyet bejárjak, meghúzódom egy-egy helyen, annál alaposabban kikutathatok egy-egy tájat vagy népet!