Keleten kél a nap II. [antikvár]

4. fejezet INDOGERMÁN NYELVEKBŐL SZÁRMAZTATOTT JÖVEVÉNYSZAVAINK Általános módszertani megjegyzések Róna-Tas András „A nyelvrokonság" című könyvében olvashatjuk, hogy a magyar nyelv tőszavainak mintegy 68 %-a jövevényszó (id. m. 234. old.). Megdöbbenve állunk e hatalmas tömegű kölcsönszó-réteg előli, s önkéntelenül is fel kell tennünk a kérdést: ha ez valóban igaz lenne, mennyiben beszélhetünk egyáltalán önálló magyar nyelvről? De éppily nyomatékkal felvetődik az a kérdés is, hogyan lehetséges ilyen körülmények között az, hogy bár nyelvünk tőszavainak több mint kétharmad részét idegenektől kölcsönöztük, mégis hiánytalanul, egy tömbben meg tudtuk őrizni - 1100 éve teljesen elütő szerkezetű nyelvi környezetben élve - nyelvünk sajátságos, Európában szinte egyedülálló nyelvtani, nyelvszerkezeti és hangtani jellegét, semmilyen szomszédos nyelvhez nem mérhető különlegességeit: csodálatraméltó tömörségét, hajlékonyságát, feltűnően kifejlett belső nyelvi logikáját. S végül - de nem utolsó sorban -mivel magyarázható az a meglepő, egész Európában úgyszólván példátlan jelenség, hogy a magyar nyelv a nyelvterület viszonylag nagy kiterjedése (az Őrség és a Székelyföld között 1000 km-es távolság van!), évszázados történelmi izoláció (a török hódoltság 150 évre valósággal három részre vágta a magyar nyelvterületet) és idegen nyelvű etnikai elemek évszázadokon keresztül szakadatlanul folyó tömeges beáramlása ellenére bámulatosan egységes tudott maradni, minden jelentősebb nyelvjárási eltérés nélkül? A magyar nyelvjárásokat ugyanis korántsem hasonlíthatjuk össze más nyelvek dialektusaival, amelyek igen sok esetben az érthetetlenségig különböznek egymástól, s gyakran szinte már maguk is kisebb külön nyelveknek tekinthetők. így van ez, nemcsak az indogermán nyelveknél, ahol például a vorarlbergi alpesi paraszt nem érti meg már a salzburgit sem és viszont, avagy a barcelónai katalán a kasztiliait, hanem még a magyarral azonos nyeivtípushoz tartozó rokon finnugor nyelvek esetében is, ahol például a 20.000-nyi osztják - több kisebb mellett - három annyira eltérő fő nyelvjárást használ, hogy a szovjet hivatalos közegek minden fáradozása ellenére a mai napig sem sikerült olyan egységes irodalmi nyelvet kialakítani, amelyet minden osztják megértene (1. Antal-Csongor-Fodor: A világ nyelvei, 120. old.). Ezek szerint nyelvünk tipológiai szerkezete, agglutináló volta önmagában véve még távolról sem magyarázza meg azt a monolitikus egyöntetűséget, amellyel a magyar Európa egyéb nyelvei közül messze kima- 545