Ki a magyar [antikvár]

Nem írástudóknak, nem az úri rendnek,De beszélek szűrös gubás embereknek...PetőfiJó egynéhány esztendővel ezelőtt, egy decemberi éjszakán a berlini Frigyes-pályaudvar perronján fel-alájárva hangosan vitatkoztam egy magyar barátommal. Éjfél felé járt az idő, iszonyú hideg volt; körülöttünk a vonatra várakozók mintha parázson álltak volna, úgy kapkodták a lábukat. A szemöldököt, a bajuszt dérrel vonta be a fagy. A vita kettőnk között magyarul folyt, elég hangosan, talán már több is volt, mint vita. Vélt igazunk mellett nyilván a hideg is ingerelt bennünket. Egyszerre két ismeretlen fiatalember lépett hozzánk.-Bocsánat, maguk magyarok? - kérdezte az egyik, németül, arcán tétova, bocsánatotkérő mosollyal. Jól megtermett, szőke fiatalember volt.Épp egy mondat közepén tartottam, nem sok kedvem volt válaszolni; németül különben is csapnivalóan tudtam.-Azok vagyunk, - mondta barátom egy kis idő mulva és egy kicsit kihívóan.Az ismeretlen erre letette utazótáskáját; arcán a tétova mosolyt a boldog meghatottság mosolya váltotta fel.