Kultúra és terror [antikvár]

Részlet a kötetből: A MI KULTÚRPROGRAMMUNK. A kultúra nem tudott eddig igazán reális és szerény lenni, hanem úgy tett, mint a stájeri s tiroli vendéglősök, kiknek nagyobb gondjuk van cégérük mutatósságára, mint borukra. A cégér hirdeti a kocsma nagyhangzású nevét. Vasrúdon leng az alkotmány az utca fölött, hogy mindenkinek szemet szúrjon. Kovácsmesterség s lakatosművészet dolgozott a cégéren, az bodrozta fel az aranyozott vasszalagokat, az kötözte őket csokorba a sarkokon, hogy jól keretezzék a falusi piktor remekét, mely vagy vörös, fehér ökröt, sast, elefántot vagy oroszlánt örökít meg. Azt mondom, hogy a kultúra házán is lógnak s lengnek nagyhangzású cégérek s mikor csődbe kerül az egyik, kiakasztják a másikat. Kellett-e valamikor hangzatosabb cégér, mint az, mely a »reneszánsz«, a »rinascimento« nevét viselte, vagy mely a »szabadság, testvériség s egyenlőség« tulipiros színeit rikította bele a világba?! Dehát csődök itt is járnak. A csőd után revideáljuk kultúrcéljainkat s új cégér után nézünk. Ily katasztrófa szakadt most ránk a világháborúban. Megrendülve állunk s akárcsak rongyok volnának, lefoszlanak lelkünkről kultúráimaink.