Mendemondák [antikvár]

Mit is mondott valójában Kálmán király a boszorkányokról? Vadkan vagy puska ölte meg a költő Zrínyi Miklóst? Hogyan szökött meg Casanova a velencei ólomkamrákból? Szánkázott-e nyáron Mária Terézia? Saját találmánya végezett-e Guillotin doktorral? Mit mondott a hóhérának Marie-Antoinette? Feléledt-e Haynau a boncasztalon? Ezek és más hasonló, évszázadok távolába visszavezető kérdések mind a mai napig foglalkoztatják az emberek képzeletét. Különös magyarázatok, mendemondák születtek, s dacolva a tényekkel, a múló idővel diadalmasan élték a maguk külön életét. Sajátos, áttételes módon igazságot szolgáltattak, vágyakat, reményeket vagy éppen vádakat fogalmaztak meg. Ilyen történelmi tévhitekkel, szándékos vagy jóhiszemű, öntudatlan ferdítésekkel, legendákkal és rémmesékkel, keletkezésükkel, szívós életerejük magyarázatával, a bennük rejlő igazság kikutatásával először a magyar művelődés történetében Tóth Béla foglalkozott. Követői azóta számosan vannak, művek sokasága született az ő témái nyomán, de a Mendemondák könyve, a szerző néhány más, szintén a századforduló idejéből való alapvető munkájával, a Szájrul szájra, a Magyar ritkaságok és a Magyar anekdotakincs című köteteivel együtt ma is töretlen elevenségű, bölcsességet és derűt sugárzó olvasmány.