Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. [antikvár]

Erdélyi Zsuzsanna megnyitó beszéde Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeumban az "Adventtől adventig" című kiállításon 1991. május 10-én Előszó helyett: Tisztelt Igazgató Úr, Főtisztelendő Urak, kedves Vendégeink! Örülök ennek a napnak. Ünnep ez nekem és azt hiszem ünnep mindnyájunknak. Joggal ünnepelhetünk és örvendezhetünk, mert gazdagabbak lettünk olyan értékkel, amely a mienk volt, csak nem vettünk róla tudomást. Afféle elfekvő javakként pihent múzeumok raktáraiban, vagy öregeink kamráiban, sublótjaiban, netán szanaszét folyva buzgó nepperek kezén. Jobbik esetben az országban, rosszabbik esetben szerte a világban. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején kezdődött meg a népi értékek lázas fölvásárlása. Először a világi emlékekért folyt a harc, a padlások mohó átkutatása. Meglepett öregeinket elszédítette az a néhány forint, amely lapos pénztárcájukba csordogált, s amely forintnak a többszörösét zsebelték be a kíméletlen kufárok. Amikor már elfogytak a rokkák, mázas edények, régi háztartási és gazdasági eszközök, akkorra fölfedezték, hogy a paraszti élet tárgyi állományát nemcsak a fizikai lét szükségletei határozták meg, alakították ki, hanem jórészt a vallásos hit igénye hozta létre. A népi vallásosság ezen ún. tárgyi kellékei (emlékei) a népi hitéletet szolgálták, a népi kultúra szerves részét adták. Múltbéli létünk, mindennapjaink jelzőrendszerébe tartoztak, vagyis nem csekély információs képességgel rendelkeztek. Sajnálatos módon ezeknek estek neki jószéndékú urbánus padláskotorászók, sokan a népi tárgyak őszinte csodálói, s estek neki üzletelő fölvásáriók, akiknek semmi máshoz nincs és nem is lesz közük, csak a pénz istenéhez. Ezeket a vallásos népélethez tartozó tárgyakat azért neveztem a múlt jelzőrendszerébe sorolható emlékeknek, mert valóban hírt adnak a letűnt idők köznépi spiritualitásáról, szellemi, tárgyi tartozékairól, az érintett kornak igényéről, ízléséről, eszközi szintjéről, azt is mondhatnám technológiájáról. Ezzel közvetve azt szolgálják, amire talán ma a legnagyobb szükségünk van, hogy ebben a fölbolydult világban megállhassuk helyünket. Ez pedig a sokat emlegetett önismeret. Sokat emlegetik, de nem biztos, hogy elősegítik azt, hogy mindent megtesznek a hiteles kép megrajzolására. A hiteles kép megrajzolása nem nélkülözheti a népi vallásosság ismeretét, a zsidókeresztény hagyományok meghatározta mentális és pszichikai összetevők számbavételét. Különösen ha e számbavételből kihagyjuk az elmúlt évtizedek belső régiói feltárását. Az ilyen típusú szemrevételezésre az elmúlt időszakban nem na-