Nevében él a nemzett [antikvár]

Kedves Olvasók! Biológusként mindig is közel állt hozzám a nyelv szeretete, s érdeklődéssel fordultam mindenféle formájához. A nyelv sokféleségével sohasem tudtam betelni: nem csupán ízlel, és megrágott falatkákat továbbít a garat felé, de nektárt szívnak vele a lepkék, szaglásznak vele a kígyók, lombot tépnek a zsiráfok, zsákmányra támadnak a békák meg a kaméleonok, simogatnak és húst reszelnek a nagymacskák, üzennek általa a durcás kisgyermekek és a rosszlányok. A hosszú-hosszú évek során, miközben ősz hajszálaim mennyisége jócskán felülmúlta forintjaim számát, rájöttem: a fogalmi nyelv, gondolataink tükre, terveink öntőformája, sértéseink tegeze, hízelgéseink díszdoboza, hazugságaink viaszpecsétje, igazságaink gejzírkútja igen komoly hasonlóságot mutat a szerv-nyelvvel, tápcsatornánk hajlékony ajtónállójával. Alapvetően egyek ők, csupán a lét más-más dimenzióiban türemkednek ki az önazonos, oszthatatlan nyelv amőboid állábaiként, hogy úgy mondjam. Aki a szerv-nyelvvel sokat foglalkozik, az elnyeri a fogalmi nyelv bizalmát, és fordítva. Hálát adok a sorsnak, hogy nyelvkutatóként megtapasztalhattam: minden fogalmi nyelv ablakot nyit a néplélekre, és mindegyikük szoros, spirituális kapcsolatban áll szülőatyjai ős-totemállatának szervnyelvével. Az angol nyelv például reszelős, és másfél óra alatt kikészít bármely marhát, mint a birodalmi oroszlán nyelve. A spanyol nyelv terjedelmes, ritmusra járó, hajlékony és fordulékony, akár a fekete bikák fűcsomó tekeréshez idomult nyelve. A francia kakasosan kotyogós és sziszegős, emellett imádja az olyan modoros kifejezéseket, mint a paior vagy a güliszta. Az inuit kaffog és lomhán csúszik-mászik, a fóka nyelvéhez hasonlatosan. A pigmeus termeszként zizeg, a kenyai joruba nyálas és leffeg, akár a lihegő, kifulladt gepárd nyelve.