Önéletírás és levelek [antikvár]

Árva Bethlen Kata A világirodalomban sem sok van belőlük, de a magyarból különösen fájdalmasan hiányoznak az asszonyírók. És nem azért, mert ez így nem igazságos, hanem mert az asszonysors más megvilágításba helyezi a világot, asszonyírók nélkül mindnyájan kevesebbet tudunk önmagunkról és mindarról, ami körülvesz bennünket. Árva Bethlen Kata kétszeresen is kiemelkedik a magyar írók, vagy tágítsuk a kört, magyarul írók tiszteletre méltóan népes közösségéből. Kiemelkedik asszony voltával és írásának erejével egyaránt. Mert ő tehetsége szerint igazi író, még ha nem is a nagyközönségnek írt, sokkal inkább Istennek - de ugyan mi lehet magasabb mérce, mint Istennek megfelelni. Amikor életének negyvennegyedik esztendejében önéletírásához kezdett, saját közösségének erős hagyományait követte. Az erdélyi urak közt meglepően sokan tartották szükségesnek, hogy hosszabb-rövidebb formában megírják, a jövendő számára megörökítsék életük folyását. A 17. század második felétől hárman emelkedtek ki e sokaságból: Kemény János (1607-1662) fejedelem, aki 1657-59 között, tatár fogságban írta önéletírását, Bethlen Miklós (1642-1716) kancellár szintén fogságban, de ő Bécsben írta meg élete történetét, és Bethlen Kata, az említett Mikósnak unokahúga, aki hivatalt ugyan nem viselt, az erdélyi főúri világot azonban, maga is oda tartozván, jól ismerte. Hármójuk közül az első kettőnek könyv alakban csupán a 19. század derekán jelent meg először a műve, de a Katáé is csak a halála után, 1762-ben. Ok tehát saját koruk irodalmi életét éppúgy nem formálták, mint Kata kortársa, Mikes Kelemen - nekünk, kései utódoknak jutott a szerencse, hogy műveiket birtokba vehessük. Az életrajzi adatok ma már mindenki számára hozzáférhetők. Bethlen Kata az erdélyi Bonyhán született a református gróf Bethlen Sámuel kis-küküllői főispán és Nagy Borbála negyedik gyermekeként, 1700-ban. Édesapja nyolc évre rá meghalt, anyja pedig a katolikus