Pogány magyarság, keresztény magyarság [antikvár]

Részlet a könyvből:A Steppe kultúrájaHa gyarló szemünk a hatalmas euráziai kontinenst úgy tudná áttekinteni, mint valamely hegy lábánál elterülő tájat, akkor ebben a képzelt panorámában alighanem az a hosszú sáv kötné le elsősorban figyelmünket, mely e világrész északi és déli szférái között Mandzsúriától egészen a keleti Kárpátok bástyájáig húzódik végig. Ez az úgynevezett steppe-övezet, mely hol fakó, hol gesztenyebarna és fekete földszínével élesen elüt az északi erdőrégió mélyzöld foltjától s attól a dús vegetációjú szubtropikus déli tájtól, melyet a síkság felé a Kaukázus, a Hindukus és a Humalaya égbenyúló sziklafalai határolnak.A steppe nyilt, fátlan síkság, mely táji jellegét a föld jelenkorában, minden emberi beavatkozástól függetlenül nyerte el. Felszínét főként az övezet északi részében, melynek határvonalát a Kaspi, az Aral és a Balkas tavak északi partjai jelzik, fű borítja: innen a steppe szó, mely oroszul füvet, pázsitot jelent. Ettől délre a dúsfüvezetű fekete és gesztenyebarna földek fokozatosan homokos rónákba mennek át, melyek helyenként sivár pusztaságokkal váltakoznak. Bár a Pamirfennsík, az Altáj és a Tiensán hegyei egy keleti és nyugati részre tagolják e szinte mérhetetlen síkságot, a hegyvidék szorosai és hágói mégis minden időkre biztosították az átjárást s ezzel a steppe-övezet folytonosságát.