Tőkés László, a várvédő [antikvár]

"Ideje van a szólásnak..." Az idő: az ezerkilencszáznyolcvankilencedik esztendő július hava. Temesvárott, a történelmi Bánát fővárosában televíziós felvevőgép elé áll egy harminchat esztendős református lelkész. Űzött ember, megszenvedett dési esztendők után, űzött ember a hazájának rendelt Romániában, és űzött ember az egyházában. Félhomály van, mint egy középkori kolostorban, kirajzolódik az elszánt arcél, és elindulnak a szavak. Ideje van a szólásnak, mert mállik, romosodik az erdélyi lélek. És romok borítják el hamarosan a még föl nem bolygatott tájat is - Bukarestben, a Kondukátor palotájában megírták Erdély testamentumát. Ha a falvakat is feldúlják, ha az utolsó gólyafészkeket is leverik, végképp rommá sivárítják a lelkeket. A falvakkal együtt vesznek az utolsó mentsvárak, a templomok, az iskolák...