A magyar renaissance építészet [antikvár]

A , renaissance stílusáramlat közvetlenül hazájából, Olaszországból került mihozzánk. Ez a stílus jellegzetesen az olasz nép szülötte. Lényegileg nem más, mint a latinitas újjáéledése, azé a gondolkodás- és látásmódé, amely antik örökség gyanánt kezdettől fogva ott volt ugyan az olasz művészetben — mégis a középkor folyamán bizánci, illetve gótikus hatások alatt csak rejtetten érvényesülhetett. Szokták a renaissancet egyszerűen és pusztán csupán csak az antik művészet újjászületésének is nevezni, de merőben tévesen. A renaissance alapvetően más, annak ellenére, hogy sok antik elemet szívott fel magába. A régi olasz írók, elsősorban Vasari, a renaissancet, a rinascimentot nem is a XV. században keresi, hanem jóval korábban. Első jeleit még a XIII.—XIV. században találja meg a Pisanok, Giotto és mások művészetében, azokban az alkotásokban, amelyekben a latinitas realizmusa és a latinitas tektonizmusa kezd kibontakozni. Az építészetben ez az irány a vonalak és tömegek kiegyensúlyozott összhangját, az arányok zenéjét, az egyszerűség szépségét keresi. Mindehhez felhasználja az antik művészet formakincsét, de úgy, hogy abban megmarad a középkor építészeti hagyománya is. A renaissance és az antik művészet, különösképpen a renaissance és az antik építészet úgy viszonylik egymáshoz, mint ahogyan az olasz nyelv a latinhoz. A renaissance stílusáramlat meghonosodása külsőleg erős és állandó olasz hatást, a befogadó nép részéről pedig realizmust, valószerűséget, világos tagoltságot, egyszerű, tektonikus formákat kedvelő művészi hajlamokat feltételez. Termékenyítőleg ott hathatott, ahol ez a két feltétel eleve megvolt. Ahol az első csak gyengén mutatkozott, ott mihamar elsorvadt, nem tudott gyökeret verni. Ahol a második hiányzott, ott a külsőségek utánzásán túl nem igen jutottak. Magyarországon mind a két feltétel megvolt. A XI. századtól kezdve mindig újabb és újabb erős olasz hatás érte az ország művészetét, a magyarság művészi felfogása E^f^ig állandóan a realizmus és a tektonizmus felé hajlott. Az olasz-magyar kapcsolatok vizsgálásánál főként a dinasztikus összeköttetésekre szoktak utalni, de ezek korántsem magyarázzák meg a fejlődés irányát. Sokkal fontosabbak a kultúrális, humanisztikus kapcsolatok es — amire alig gondoltak — a kereskedelmi összeköttetések. Az utóbbiak kapcsán kerültek az országba az olasz művészet és ipar termékei és nem egyszer az olasz művészek is. Már a XIII. századból vannak adatok az olasz iparcikkek behozataláról és ugyanebből az időből az olasz mesterek itteni munkásságáról. Sokatmondó jelenségek ezek, mert ez a korszak az, amelyben Vasari az olasz rinascimento első jeleit keresi. A XIV. században az olasz hatás rendkívüli módon megerősödött. Olasz festők és szobrászok dolgoztak Magyarországon, munkáik, mint az