A Quattrocento építészete [antikvár]

Borítói kissé kopottasak. Könyvtest enyhén hajlott.
Előszó: Az újra megtalált földi szépség diadalmenete: ez a quattrocento művészet lényege. Az élet szépsége feletti öröm hosszú, dermedt álomból ébredezett. A középkor transzcendentális világszemlélete sem tudta teljesen megsemmisíteni, akkor is felütötte fejét az örök emberi, a valóság, az élet szeretete. Itália pedig különösen hivatott volt arra, hogy az emberiség egyik legnagyszerűbb szellemi forradalmának, a reneszánsznak szülőanyja legyen. Földje valóságosan és képletesen egyaránt méhében hordta az ősi antik kultúra maradványait. Városai és tájai egybeforrottak az ókor nagyszerű építményeinek romjaival. Lakosságában tovább éltek a régi szokások, és művészetében - hamu alatt izzó parázsként - a középkor idején is hatottak az ókor művészeti gondolatai. Amikor a XV. században a gazdasági-társadalmi viszonyok megfelelően alakultak, rendkívüli erővel lobbant fel az a szellemi forradalom, amely létrehozta a modern tudomány, irodalom és művészet alapjait. Itáliában a középkori társadalom ereje már a XIII-XIV. században jelentősen meggyengült. A legfontosabb kereskedelmi útvonalak Itálián haladtak át Európa északi országai felé. Így a feudális főurak mellett egyre nagyobb befolyásra tettek szert a vagyonos bankárok, iparosok és kereskedők. A XV. században már kialakultak a nagyipar első formái és a fejlett kereskedelemmel járó pénzgazdálkodás alapvető jelentőségűvé vált. A nagy bankárok irányító hatalommal szóltak bele a politikai küzdelmekbe. A velencei kereskedők, genovai tengerészek, firenzei bankárok legelőkelőbbjei igen gyakran korlátlan egyeduralkodóként vezették városállamukat. Politikai egység nem volt, de ez a széttagoltság - az ókori görög városokhoz hasonlóan - erőteljes versenyszellemet alakított ki. Az uralkodó családok (Firenzében a Mediciek, Milánóban a Sforzák, Mantovában a Gonzagák, Genovában a Doriák, Riminiben a Malatesták stb.) hatalmi törekvéseiken túl abban is vetélkedtek, hogy városaikat kulturális-művészi szempontból minél magasabbra emeljék. Tudósok, költők, festők, szobrászok és építészek dolgoztak lázasan azon, hogy mindenkinek megmutassák a világ és az emberi élet szépségeit. Egyre tudatosabban tanulmányozták az ókori művészetet, gyűjtötték irodalmi emlékeit. Az ókori emberideál és az igazi emberi élet utáni vágyról kapta elnevezését az a szellemi mozgalom, amely humanizmus néven örökre összeforrott a reneszánsz korával. A mozgalom szellemi elődje Francesco Petrarca volt, aki már a XIV. században az antik Rómát csodálta, és írásaiban az embert állította a világ középpontjába.