Bútorművészet a XIX. században [antikvár]

Ez a kiállítás folytatása a Kastélymúzeumban korábban megrendezett, az európai és magyar bútorművesség főbb vonásait a XV. Századtól a XVIII. Század végéig bemutató kiállításoknak. Az előző két kiállítás rendezési elvben, megoldásban, elsősorban az egyedi bútor, vagy bútorcsoportok stílustörténeti jellegzetességeit hangsúlyozta. A bemutatott kor tárgyszemléletének jegyében is arra törekedett, hogy az épületbelső, a sajátos hangulatú falfestmények és a bútorok stílusösszefüggéseire irányítsa a figyelmet. Jelen kiállításunk a bemutatás más módszerét, az enteriőr jellegű rendezést választotta. Azért is volt indokolt és lehetséges ez, mert a korábbiaknál hitelesebb képünk van a XIX. Század első felében, Magyarországon is alakot öltött polgári jellegű berendezésről, s múzeumi gyűjteményünk is módot ad rá, hogy egységes, vagy egy enteriőrben egységes hatást nyújtó bútoregyütteseket bemutassunk. A teremsor minden helyiségében egy-egy más jellegű, nemcsak stílusában, hanem használatában is más rendeltetésű szobát állítottunk ki. A fogadó-, dolgozó-, s lakószobák néhány típusán keresztül igyekeztünk feleleveníteni azt a környezetet, amelyben a kor magyar középnemese, vagy vagyonos polgára egykor lakhatott. A múzeumi gyűjtemény azonban nem tette minden részletében lehetővé az enteriőr-szerű rendezést. Kiegészítésre, rekonstrukcióra volt szükség. Ezért egykorú képzőművészeti ábrázolások és folyóiratdivatlapok metszetmintalapjai alapján készültek az egyes termek függönyei. A helyes középutat igyekeztünk megtalálni, hogy e kiegészítés az enteriőr hangulatát és egységét szolgáló jelzés legyen, de mégse keltse a látogatóban az egykorú műtárgy hatását. Ugyancsak nagy súlyt fektettünk a korszak enteriőrjeiben oly fontos szerepet játszott növények fajtáinak korhű válogatására; elhelyezésük nem puszta dekoráció, komponálásuk módját egykorú ábrázolások hitelesítik. A kastélynak ebben a szárnyában töredékesebben maradtak fenn az egykori falfestmények. Így nem is volt módunkban stílusjellegükhöz oly szorosan kapcsolódni, mint a XVIII. Századi kiállításon. Az egyes részletek, vagy kisebb töredékek mégis színezik a kiállítás egy-egy termét, melegebb légkört teremtve bennük.