Gyerekek az épített és természeti környezetért 2006-2012. [antikvár]

Előszó A negyedik kötet sokat váratott magára! Az első három 2004-től évente került nyomdába, s aztán az olvasók kezeihez. Hja, akkor még könnyű volt. Még működött a műemlékvédelem 2002-ben egyesített központi szervezete, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, s az elnöke Varga Kálmán volt, aki igazán szívügyének tekintette az elvállalt feladatot. És azt is, hogy támogassa a műemlékvédelem „háttérintézményét" a kulturális örökségünkért tenni kész civil szervezeteket. O volt az első három „gyerekkönyvünk" támogatója, a kiadója pedig az általa vezetett állami intézmény. A második kötethez írt előszavának utolsó másfél mondata: „ a legjobb pályázatokat kötetbe gyűjtve „dokumentáljuk és megőrizzük az utókornak. 2004-ben a kezdetektől 1996-ig, most pedig 1997-től 2001-ig, abban a reményben, hogy módunk lesz a folytatásra is." A következő évben meg is jelent az a bizonyos folytatás, a 2002-2005 között beérkezett s díjazott pályázatokból összeállított válogatás. A negyedik kötetre most nyolc évvel később lett módunk végre. Köszönet a pályázat lebonyolításában, elbírálásában és a nyári városvédő táborok megszervezésében is már több mint húsz éve oroszlánrészt vállaló Pínczésné Kiss Klárának és mindenkinek, aki neki, nekünk segít ebben a munkában. Alig van fontosabb teendőnk annál, mint hogy eléljük - jelszavak puffogtatása és bebífláztatása nélkül - azt, hogy a gyerekek megbecsüljék az ország kulturális örökségét, kincseit, s aztán tegyenek is érte. A Város- és Faluvédők Szövetsége (VFSZ) - amely az Európa Nostrához Hungaría Nostra néven csatlakozott 1991-ben - tagszervezeteinek száma változó, de mindig 200 fölött van. A szomszédos országok magyarok lakta településein élő gyerekek (és szüleik, tanáraik) is csatlakoztak pályázatainkhoz, ahhoz a fiatalokkal végzett munkához, amelyet az Európa Nostrában külön is kiemeltek, amikor a tevékenységünket elismerték. Az első alkalommal, a televíziós városvédő műsorban és a Szövetség - akkor még új - Értékmentő c. kéthavi lapjában meghirdetett pályázatra több, mint 500 pályamű érkezett az ország minden szegletéből, s az eredményhirdetést 1992-ben még a Szövetség kis irodájában tartottuk az ott összezsúfolódott kb. ötven gyereknek, akiket szüleik, vagy tanáruk is elkísért. A második évben nagyot léptünk, s nem csak azért, mert duplájára nőtt a pályázatok száma, hanem azért ís, mert a díjkiosztó a Várban volt 1993-ban, ahol a Budapesti Történeti Múzeum fogadta be a gyerekeket és munkáikat. Azóta ez is hagyomány. Nagy örömünnep ez évről évre mindany-nyiunknak, látva - egjmtt a felkészítő tanárokkal - a lelkes gyerekarcokat, gratulálni és átadni a szerényjutalmakat kicsiknek és (a már párkereső korban lévő, s mégis a közösségért tenni kész) nagyoknak. Mi a cél? Hát az, hogy megismerjék, megszeressék, vagyis lerajzolják, fényképezzék, íiják le, ami érték a környezetükben. Tudják meg a szomszédoktól, az idősebb emberektől, akik ismerik a lakóhelyüket, településüket, hogy mi a házak, temetők, utcák, a nevezetesebb kisiparok, a kézművesség, a közlekedési eszközök története. Aztán mutassák be, amit megismertek, szerettessék meg másokkal ís. Erre kell a kiállítás, ehhez van szükség a könyvre - meg most már arra is, hogy a legérdekesebb munkák akár az interneten is elérhetőek legyenek. A harmadik lépcső a megóvásé, azé a munkáé, amit az örökség fenntartásáért a fiatalok ís megtehetnek. „Egy kovácsoltvas kapu szép, és ha nem vigyázunk rá, tönkremegy. Viszont ahhoz, hogy ne menjen tönkre, olyan munkára van szükség, amit bárki elvégezhet - gyerekek ís. Drótkefe kell hozzá, és szükség van festékre, ecsetre " -mondtam el minden évben és le ís írtam még az első kötet előszavában. Vagyis: a meggyőződésem, hogy teljesen mindegy, hogy felnőttek, a tanárok vagy a szülők bírják rá a gyerekeket a pályázati munkák elkészítésére, vagy fordítva, a gyerek kér segítséget a felnőttektől, az eredmény ugyanaz: együtt tesznek valami fontos lépést kulturális örökségünk túlélésének, fennmaradásának érdekében. Ugyanezt a célt szolgálja már húsz éve a nyári táborokban végzett kétkezi munka, a délutáni „fejtágítás", de az azonos cél kedvéért összeállt közösségben eltöltött szabadidő, a játék is - végső soron. Még húsz éve a VFSZ iijúsági tagozataként megalakult a Város- és Faluvédő Iflak Szövetsége. A szervezetet a Hungaría Nostra első íQúságí pályázatán bemutatkozott fiatalok közül azok alapították, akik részt vettek a szövetség első nyári táborában. A tábor végeztével a fiatalok záródokumentumot fogadtak el, amelyben határoztak a szervezet megalakításáról. A nevezetes úttörőtáborban kapott szállásról kí-kirajzott a kicsik és nagyok csapata, hogy megismerkedjék a Káli-medence különlegességeivel, természeti- és épített értékeivel. Ám abban az évben még nem „kellett" munkát végezniük a juta-