Hogyan varázsoljunk újjá egy közteret? [antikvár]

Előszó Harmincöt évvel ezelőtt New Yorkban egy-egy szomszédság élete sokkal inkább az utcán zajlott - a házak előtt és a járdán, a tűzcsapok mellett és az üres telkeken - mint a város parkjaiban, piacain vagy terein, mivel ezek a hagyományosabb közterek eltűntek, vagy teljesen tönkrementek. Azokban a kerületekben, ahol még létezett közösségi élet, mindenki a második világháború előtt épített, régi terekre gyűlt, mert újabbak vagy nem léteztek, vagy használhatatlanok voltak. Szomorú, nyugtalanító, mégis rendkívül ösztönző időszak volt ez. Mostanra már lassan túllépünk ezen a korszakon. A huszadik század második felében nagy pusztítás ment végbe mind városainkban, mind az ott élő közösségekben. E káros folyamat számos oka közül a helytelen városmegújításl folyamatokat és az elővárosok gyors növekedését emelném ki. Ez a két tendencia, melyben a tervezők és a mérnökök játszották a főszerepet, sokkal inkább „tárgyak" létrehozására fókuszált, mint az élhető, emberközeli városi terek kialakítására. A városi hatóságok nem mutatkoztak fogékonynak a környékbeliek tágabb értelemben vett szükségleteire, és inkább az egyes ágazatok és hatósági osztályok (közlekedés, építészet stb.) programjait igyekeztek megvalósítani megfelelő közterek létrehozása helyett. Ennek következtében számos közkedvelt közösségi teret romboltak le - újabbak megteremtésére pedig nem került sor. Ahogy növekedtem, tanúja voltam e rombolás első hatásainak, de annak a buzgalomnak Is, ahogyan a korai környezetvédő mozgalom az alternatívákat kereste. Első személyes élményem az 1960-as években, a Citibanknál kezdődött; a bank akkoriban ösztönözte az alkalmazottak önkéntes közösségi tevékenységét. 1970-ben megszerveztem az első Föld Napját New Yorkban, és alapítója voltam a fekete és latin származású fiatalok oktatására szerveződött Intézménynek (Academy for Black and Latin Educatlon, ABLE), egyfajta „utcai akadémiának", melynek keretében a közösségszervezők a középiskolából kimaradt fiatalokat tanították - szó szerint az utcán, vagy azokban a kiégett, elhagyatott épületekben, ahol gyakran megfordultak. Ebben az időszakban rengeteget tanultam azoktól az emberektől, akik közelről vizsgálták a közösségek