Itália építészete II. [antikvár]

Amikor Filippo Brunelleschi 1420-ban a firenzei dóm kupolájának megvalósításához kezdett, már egy évszázad telt el Dante Isteni színjátékának megszületése óta. A nagy költővel a "gloria della lingua" valóban dicsőséget szerzett a toszkán nyelv dallamos szépségének, a "dolce stil nuovó"-nak. Dante mesterművével hidat vert az irodalomban a középkor és a reneszánsz között, miként barátja, Giotto is ezt tette a festőművészetben. Nem véletlen, hogy az irodalomban, a festészetben korábban bontakozott ki a földi életre irányuló, emberközpontú humanista szemlélet, mint az építészetben, hiszen az architektúra világában az új gondolatok, eszmék közlésének is új technikai lehetőségek, módszerek meghódítása a feltétele. Az építészeti alkotás nem születhetik meg a művész teremtő gesztusából olyan közvetlenül, mint az alkotó akaratának spontán engedelmeskedő szóval, írótollal vagy ecsettel, vésővel életre hívott műalkotás. De ha váratott is magára a reneszánsz szemlélet építészeti megfogalmazása, ez a szemlélet már át- meg átszőtte a trecento kulturális életét. Ott szunnyadt már a protoreneszánsz épületek tiszteletében, sőt a dóm kupolaterének új utat jelölő, új megoldást sürgető befedési feladatában is.