Kőbe zárt emlékezet - Holokauszt-emlékművek a Kárpát-medencében [antikvár]

A holokauszt - a(z európai) zsidóság megsemmisítésére tett náci kísérlet - egyedülálló jelenség a világtörténelemben. A magyarországi zsidóság pusztulásának eseményeit számos értékes történeti munka, visszaemlékezés, irodalmi alkotás dolgozta fel. A második világháború utáni emlékezetkultúra azonban nem teljesedhetett ki, alig néhány holokausztra emlékező szobor, dombormű, emléktábla született a negyvenes évtized második felében. Az 1945-től kibontakozott, átmenetinek bizonyuló demokratizálódási folyamatot követően a zsidóságot hallgatásra kényszerítették. 1948-1956 között a holokausztra való emlékezést - mint annyi más kibeszéletlen sorstragédiát - a kommunista vezetés erőszakkal elhallgattatta. A hallgatásnak több oka volt: egyfelől nem akarták, hogy a homogenizált társadalom egyik csoportja bármilyen módon kikerüljön a totális állam ellenőrzése alól, másfelől a hidegháborús időszakban az újonnan alakult Izrael az Amerikai Egyesült Államok szövetségese volt, emellett pedig a Rákosi-rendszer - látványos deklarációi ellenére - nem akart szembenézni (illetve ezekért erkölcsi felelősséget vállalni) a magyar állam korábbi bűneivel sem. Érdemi változásról csupán a Kádár-rendszer idejétől kezdve beszélhetünk: noha a vészkorszak továbbra is tabunak számított, mégis a '60-as évektől lassacskán megjelentek az első összefoglaló munkák, tanulmányok, dokumentumkötetek.