Vándoriskola 1989-1999 [antikvár]

előszó 10 éves a Kós Károly Egyesülés. Emlékezésre kényszerít, elszámolásra önmagammal. Kutatok az emlékezés egyenlőre téridőbeli világában, s az ajtók sorra nyílnak, s a kezdeteket valahol a hatvanas években találom meg, Sárosnál, Gerlénél, Pécsett később, az Ifjúsági Irodában, Cselénél, Jankovicsnál, másutt Morlin Ákosnál, a Villányi 8-ban, a "Maszek Mesteriskolánál", mely utóbb hivatkozási alapja lett a másik Mesteriskola újraindításánál. Szabó elvtársnál. Folytatódik Komjáthynál, majd Visegrádon: a visegrádi táborból lesz később a MAKONA, és a vándoriskola, s vele együtt Kampissal és Kálmán Istvánnal az Egyesülés. A magyarországi szerves építészet önfenntartó szervezetéről beszélek, mely állja belső és külső viharait, állja a csillagok színeváltozásait vőrősbőI sárgába. A néhai fiatalok ma sokgyermekes apák és anyák. Emlékszem nagy ünnepekre, Kampis és Sáros születésnapi trónjára, kiállításokra itthon és szerte a világban, Albertsre, néhai Asmussenre, Reimára, Kolozsvári, Bmoi, Pozsonyi, Kassai, Varsói boldog napokra. Pásztor Péter szlovákiai. Temesvári fiúk gyönyörű kiállítására, Martin Drahovskyval, Rohrböckkel folytatott drámai beszélgetésekre, szóval szép életünkre emlékszem, melyet a múltból, mint díszes támla támogat F.L. Wright, R. Steiner, Gaudi, Lechner, Kós égi személye és mester-alakja. Az értékek mesterséges feloldásának korában, egy hosszú korszak végén, az avultságok eszkalációjának össztüzében a Kós Károly Egyesülés él Európa közepén, és képvisel egy olyan magatartást, mely átviszi az évezredes értékeket a túloldalra, az otthon, az ünnepi tér és esemény építészetét. A túloldalra, a sötétség partján túlra. Az Egyesülésnek fiatalnak kell maradnia, hogy Főnix madárként újra és újra szülessen, és állandóan változó alakban és formában teljesítse feladatát: fentartsa és megújítsa az építészet ember-nyelvét, azt a világbeszédet, melyben az otthon otthont jelent, a szent tér szent teret, és az építészet az Arehék Tektonikáját jelentse. Makovecz Imre 1999. március (Előszó a tízéves évfordulóra készülő könyvhöz) "Meslerré-lélel" 'Ha a legény mester kíván lenni a céhben, tartozik azoknak a követelményeknek eleget lenni, amelyeket a céh elébe szab. E követelmények főbb vonásokban így foglalhatók össze: a vántlorlási kényszer, a születési- és tanulólevél felmutatása, a polgárjog megszerzésének kötelessége, s a mestereskü vagy meghiteltelés az articulusokra. A legfontosabb mozzanat a mesterré létet elöteltételel közt a remekmunka elkészítése, továbbá a kiszabott taxák lefizetése, végül a megfeleségesedés záros határidőre. A céhszabályoknak erre vonatkozó része a legtontosahb, mert ezekben az intézkeilésekben nylh/ánul a céh sauverain joga a mesterképesítésre Mielőtt a legény a mesterjog elnyerésére törekedett volna, tartozott vándorlási kötelezettségének eleget tenni. A kötelező vándorlás a legények gyakorlati iskolája. Igen helyes és követésre méltó intézmény. Az inas és a mester képviselik a céhrendszerben 3 helyhez kötöttséget, míg a legények mozgó elem a népességben. A céhek különös gondoskodása tárgyát képezik a vándorló legények." "A vándorlegény a kővetkező szabályokhoz tartozott büntetés terhe alatt alkalmazkodni: 1. Felségengedély nélkül a cs. kir. örökös tartományokból kimenni nem szabad. 2. Köteles vándorló-könyvére jól vigyázni, azt minden helység elöljáróságánál, akár keres ott munkát, akár nem, láttamozás céljából bemutatni 3. A 3 évi vándorlás idejét hasznos munkával töltse, erről, valamint a magaviseletéről szóló hiteles bizonyítványokat vándorló-könyvébe beírassa, a koldulástól pedig tartózkoiljék. 4. Hollétéről születési helye elöljáróságát évenklnt tudósitani tartozik. 5. A vándorlási idő elteltével köteles hazájába visszatérni és feljebbvalóságánál vándorkönyvével együtt személyesen megjelenni, mert e könyv a megtett vándorút egyetlen törvényes bizonyítéka, amely nélkül mester soha nem lehet. e. Aki a vándorlókönyvet hamisitanimerné, a nagyméltóságú kir. magy. Helytartótanács 1826. március 28-án kelt 8369. szám alatt kiadott rendeletében foglalt büntetésben részesül." Nem is voit ez olyan régen. A múlt században. És azóta mi változott? Sok-minden, vagy éppen alig valami. Amit Itt látnak, nem más, mint huszonnyolc mesterré lett vándor elszámolása élete azon darabjával amit önként vállalva vitt végbe, hogy azután elkészítse a "remeket", a mestermunkát. Épületek ezek, vagy még jobb, ha házaknak nevezzük. Megépült, fogható, valódi házak. Gyanítom, hogy mára nem csak szakmánk -vagy hivatásunk - művelői számára kuriózum, hogy micsoda jelentőséggel bír, ha egy alig három éve végzett fiatal kész házzal "dicsekedhet". Mert ha erre megkapta diplomáját, ügy joggal lehet büszke. 8 kuriózum volta persze másféle módon Is Igaz. Nevezetesen azért, mert ezeknek a "legényeknek" a vándorlás ideje biztos egzisztenciát is jelent. Ami persze nehéz, mert egymást követve hat helyen kell lakni, élni, tanulni. Tanulni szakmát, mesterséget, tisztességet. Ellesni, hogy mitől mester "lestere, hogyan működik az iroda, vagy honnan lesz munka, ha lesz? A felelősség mettől meddig tart és miért fontos, hogy az utánunk jővö Is tudja majd mindezt. S ha komolyan veszi vállalását, hát rádöbbenhet arra is, hogy minderről néki az univerzitáson penge élre szorított szájjal hallgattak. Nem mint afféle titkok tudói, hanem mert eszükbe se jutott, mert nekik se mondta senki. Vagy jó esetben rákérdeznek, hogy mi ebben a korszerű? Mert oda be nem férhet semmi Ilyes. Mert ez ott mese. Nem váltható pénzre, vagy mutatókra, akkor meg a statisztikák mire mennek? Hol jegyzik ezt? Tényleg ml ebben akkor a korszerű? Semmi. Csak annyi, amennyire élni korszerű. Hogy süt a nap, amiért érdemes reggel felkelni. Hogy az élet több, mint születni és majd egyszer meghalni - ami végül Is szerencse dolga - kl, mikor teszi. Elhinni, hogy van dolgunk, hogy lehet ez küldetés is és, hogy mindent kölcsönbe kaptunk, s ha becsületes az ember, hát igyekszik visszaadni még idejében. Meg kell találnunk rá az Időt, erőt is kell gyűjteni és tiszta tekintetű embereket választanunk magunk mellé, akik megértik ezt. Hiszem, hogy felelőssé lesznek ök is, ha lassan is, de egyre növö erővel. Lehet ezt korszerűtlennek nevezni? Sáros László Budapest, 1995. május 17. W\ ám kA 'l^lí