Velencze kövei II. (töredék) [antikvár]

Részlet a kötetből: A trón I. §. A hajdani utazások idejében, a mely nem tér vissza soha; mikor még a távolságon nem lehetett fáradság nélkül győzedelmeskedni; de a mikor ez a fáradság bőven meglelte jutalmát, részint abban, hogy az utasnak módjában volt a bejárt vidékeket jól szemügyre venni; részint az esti órák boldogító érzésében, mikor az utolsó dombtetőről, a melyre felért, megpillantotta a csendes falut, a melyre megpihenni szándékozott, elszórtan a rétek közt, a völgyi folyó mentén; vagy mikor a poros országút várva-várt fordulójánál, az alkonyodó nap bágyadt fényében először tüntek föl előtte valamely híres város tornyai; a békés gyönyör, s az elgondolkozás ez óráiban, melyekkel aligha ér fel, vagy legalább is nem mindenki szemében, a zsibaj a vasúti állomásra való megérkezéskor; mondom, ez időben, mikor még az ember minden következő megállóhely első megpillantásától egyebet várt és egyéb benyomást is vitt magával, mint az üvegtetőnek s a vasgerendázatnak más-más elrendezését: kevés percz emléke volt az utas embernek kedvesebb, mint az, a melyet az utolsó fejezet végén iparkodtam leírni, t. i. a melyben Velenczét legelőször pillantotta meg, a mint gondolája a mestrei csatornából a nyilt lagunába bekanyarodott.