"9" Szombathely 69 [antikvár]

Részlet:Amikor három évvel ezelőtt, 1966 októberében először állította ki műveit közös szemlére kilenc festő- és grafikus-művészünk, lényegében az újabbkori magyar művészettörténet egyik legtiszteletreméltóbb, mondhatni forradalmi funkciójú hagyománya kapott ismét polgárjogot művészeti életünkben. A századelőn, s még inkább a Horthy-fasizmus éveiben azok a művészek tömörültek ugyanis alkotó- és kiállítóközösségekbe, akik mind tartalmi, mind esztétikai értelemben újat akartak, s ezért szembekerültek koruk konzervatív gondolkodásával. Amit ezek a generációk alkottak, az már nem polgári művészet volt, hanem szocialista, hisz törekvéseikben azok az erők kaptak hangot, akik nem is sokára cselekvőleg is átformálták a társadalmat.A Kilencek persze, mondanunk sem kell, nem az egykori ellenzéki tradíciók szellemében, hanem e hagyományok napjainkhoz igazított korszerű újrafogalmazásával újították meg ezt a gyakorlatot. Kollektívájuk, amely két fővárosi s két vidéki - veszprémi - kiállítás után ezúttal ötödször áll a közönség elé, nem kivonulni akar a társadalomból, mint elődei, hanem beépülni, mert meggyőződésük, hogy eligazítást, segítséget csak a fejlődés törvényszerűségeit ismerő társadalom adhat a művészetnek, azzal, hogy a művész magáénak vallja a társadalom céljait. Hangsúlyozottan a szocialista rend barikádjait szándékoznak tehát védelmezni működésükkel; alapelvük: a megformált művekben csak a szocialista humánum igazságaival megerősített valóság az érték.