A kubai festészet 50 éve [antikvár]

Borítói néhol kopottasak, tollvonásosak.
Részlet: A XVII. század küszöbére érkezve Kuba már megtalálta saját hangját, stílusát, önálló arculatát zenéjében, amely a spanyol románc ősi dallamvilágát ötvözte a fekete rabszolgák afrikai ritmusaival, de merített az őshonos zenei elemekből is, elsősorban az uralkodó szerepet játszó ütőhangszerek közvetítésével. Míg szigetünkön olyan "ördögi sarabandék" születtek - Cervantes és Lope de Vega nevezi így e táncokat. -, amelyeknek spanyolországi divatja a hitszónokok támadásait váltotta ki, hiszen ezek az "Indiákról frissen érkezett újdonságok" egyes vallási ünnepek életvidám karakterét kihasználva behatoltak a templomokba is, a festészet iránt csak későn váltunk fogékonnyá. Ezzel szemben Mexikóban, Peruban és általában az Andok régiójában, ahol a gyarmatosítás gyorsan befejeződött, csakhamar rendkívül gazdag szakrális művészet bontakozott ki: emlékei a kegyes ihletésű táblaképek és oltárok, barokk szobrok és falfestménye; emelett - tehetséges művészek megjelenésével - pompás arcképek készülnek a koloniális társadalom felső szféráihoz tartozó kiváltságos személyekről - alkirályokról, püspökökről, hadvezérekről.