A magyar festészet haladó hagyományai [antikvár]

Részlet a könyvből: Realisták a 18. században A törökdúlás okozta pusztulás és a Habsburg gyarmatosítók elnyomása miatt a 18. században Magyarországon megszakadt a nagyszerű múltra visszatekintő képzőművészeti élet. A császárt támogató főurak és főpapok külföldi mesterekkel dolgoztattak és ilymódon megakadályozták a magyar képzőművészet fejlődését. Pedig szép számban akadtak tehetségek ebben a korban is, akik támogatás hiján külföldre költözni kényszerültek. A század elején élt külföldre szakadt művészek közül a csendéletfestő Bogdány Jakab (1660 körül - 1724) és Mányoki Ádám (1673-1757) a legjelentősebbek. Mindketten a 17. századi holland és francia realizmus követői. Különösen jelentős Mányoki Ádám művészete, aki arcképeiben mesterkéltségtől és hízelgéstől mentesen, nagy festői tudással ábrázolta modelljeit. Egy ideig II. Rákóczi Ferenc festője volt, követte őt danzingi száműzetésébe is. Nemzeti érzelmei miatt a gyarmatosító Habsburgok nem tették lehetővé számára az annyira óhajtott Magyarországon való letelepedést. Követői közül ki kell emelnünk Falusy Zsigmondot (18. sz. II. fele), Horváth Sámuelt (18. sz. II. fele), a kőszegi Gamauf-ot (18. sz. közepe), akik mint vándorló festők tengették életüket. A század második felében tevékenykedett az erdélyi születésű Stock János Márton (1742-1800), aki a pozsonyi nemesi országgyűlések résztvevői között igyekezett népszerűsíteni a képzőművészetet magyar tárgyú metszeteivel és festményeivel.