A magyarokhoz [antikvár]

BERZSENYI DÁNIEL 1776-1836 Az utána következő nemzedék legjelesebb esztétája, Erdélyi János Horatius utánzóját látta Berzsenyiben, s ha nem tagadta is meg tőle az érdemet, költészetét csak a múlt tiszteletre méltó emlékének tekintette. A XX. század újra fölfedezte: költők a kortársaknak kijáró érdeklődéssel olvassák, esszéisták friss izgalommal faggatják titkait, verssorai Kodály zenéjének szárnyára kapva jutnak el költészetre süket fülekbe is. Nem kétséges, hogy Berzsenyi legfőbb példaképe és ihletője Horatius volt. Abban a társadalmi rétegben, amelyből származott, abban a miliőben, amelyben élt: a tehetősebb falusi gazdálkodó nemesek körében a római költő műve nemcsak olvasmány volt, hanem egyhangú életüket eszményivé stilizáló filozófia is. A világtól elzárt lét mintegy megdicsőült a horatiusi carmenek fényében, a múltra tekintő hazafias lelkesedés igazolást nyert a római ódák keményre kikalapált mondataitól. Berzsenyi költészetében a magyar nemesség Horatiusra hangolt életeszménye, gondolkodása fejeződik ki, de újszerű, modernebb tartalmakkal, szentimentális érzékenységgel és felvilágosodott gondolatokkal kiegészülve, feldúsítva, s épp ezért a Horatiushoz való igazodás problematikusságát, időszerűtlenségét is érezve és érzékeltetve. A horatiusi költészet harmóniája Berzsenyi verseiben e harmónia utáni betölthetetlen vágyként, nosztalgiaként szólal meg, tépett, sebzett diszharmóniát rejt: Berzsenyi költészetének klasszicista külsőségei mögött a romantika jelentkezik. Alapvető élménye a világ változandósága. Az évszázados tekintélyeket megdöntő, illúziókat oly gyors egymásutánban keltő s romboló francia forradalom meg az Európa térképét szinte évenként újra rajzoló napóleoni há- 7