A Másik Rippl-Rónai [antikvár]

Egyre kevesebb azoknak a száma, akik ismerték Rónai Ödönt. Sokan ma is úgy emlegetik, úgy emlékeznek rá, mint különös kisvárosi karakterre, aki bohókás csínytevéseivel szerettette meg magát, aki sokban különbözött a kaposváriaktól, s aki mindenben bátyját követte. Úgy látják, Rónai Ödön vigyázott arra, hogy a bátyjára hulló fényből ő is kapjon valamennyit, adottságait tekintve azonban annak árnyékában tudott csak maradni. Téves és felületes kép ez. Jelentős személyiség volt, aki Kaposvárott köztiszteletben állott, de másutt is ismerték és szerették. Bátyja mellett lépdelt, de nem annak árnyékaként, hanem kísérőjeként, társként, segítő testvérként. Tőle kapott József jó szót, bíztatást, támogatást akkor, amikor arra a legnagyobb szüksége volt. Ödön tettekkel bizonyította hűségét, bátyjához való ragaszkodását, a művészethez való értését is. Mindketten keresték egymás közelségét, ezt látogatásaik, levelezésük s a születő művek, a képek is bizonyítják. Amikor már nem volt szükség a festő támogatására, Ödön jelentős közéleti tevékenységbe kezdett, s minden erejével azon fáradozott, hogy gazdagítsa a gyűjteményt. Rónai Ödön a kisvárosi mecénás új típusát testesítette meg. Támogatta, bíztatta a fiatal tehetségeket; vásárolt tőlük, kevés pénzéből hozzáértéssel hatalmas gyűjteményt hozott létre, s azt megőrzésre végrendeletében Somogy vármegyére hagyta. A Rippl-Rónai József életútját elemzők kevés gondot fordítottak a testvérek kapcsolatára; többen elfeledkeztek arról, hogy Ödönnek nagy szerepe volt bátyja tehetségének kibontakozásában. A festőnek otthont adott Aszalón és Fiúméban. A születő művek első kritikusa volt, s szorgalmasan gyűjtötte a bátyjával kapcsolatos dokumentumokat. Nem festőnek született, de a festészet területére is elmerészkedett, igaz nem nagy eredménnyel. Rónai Ödönt talán csak két dolog érdekelte igazán: ez egyik bátyja élete és művészete, a másik „magánmúzeumának" a gyarapítása ás annak sorsa.