A Seicento [antikvár]

A 16. század utolsó évtizedében játszódott le az a gyökeres stílusfordulat, amely az európai festészetre is kiható művész újításaival bevezette az itáliai festészet következő egyetemes jelentőségű korszakát, a seicentót (17. század). Itália a század folyamán tömegesen idesereglő művészek találkozóhelye lett. Velence és mindenekelőtt Róma vonzotta mágnesként Európa távoli tájairól a festőket antik emlékeivel és a reneszánsz nagyjainak, Raffaellónak és Michelangelónak a műveivel. A francia, német és németalföldi mesterek sokféle stílusa spontán, szabad keveredésével a különböző irányzatok termékeny kölcsönhatását eredményezte. Éveket töltött Itáliában a flamand Rubens, a holland Terbrugghen és Honthorst, a francia Vouet és Valentin, megfordult itt Velazquez és alkotó periódusának hosszú évtizedeit itt töltötte Ribera, Poussin és Claude Lorrain. A legfontosabb művészeti események színhelye Róma volt. A reformáció előző században átélt krízisét az egyházban hatalmas ellenreformációs aktivitás követte, amelyben a megingott hívek meggyőződéséhez a művészetekre fontos feladat hárult: valószerű, mindenki számára érthető és az érzelmekre is ható művek létrehozását nemcsak elvárták, hanem elő is írták a vallási élet irányítói.